roger stone

Lázadó összeesküvés a vád az egyik legerősebb amerikai szélsőjobbos milícia vezetője ellen

Ez a lehetséges legsúlyosabb vádpont, amit a 2021. január 6-i puccskísérlet miatt egyáltalán emelni lehet.

Király András
külföld

Trump kegyelmet adott elítélt extanácsadójának

Roger Stone-nak jövő kedden kellett volna börtönbe vonulnia, amiért hazudott a Kongresszusnak, tanúkat befolyásolt és akadályozta az igazságszolgáltatást.

Sarkadi Zsolt
külföld

40 hónap börtönre ítélték Trump régi szövetségesét

Roger Stone a bíróság szerint eskü alatt hazudott a Kongresszusnak. Trump egyszer már beavatkozott az ügyébe, és lehet, hogy kegyelmet ad majd neki.

Horváth Bence
külföld

Trump bosszújába beleremeg az amerikai jogállam

Trump leszűrte szenátusi felmentése tanulságait: úgy érzi, mostantól az eddigieknél is sokkal többet engedhet meg magának. Demonstratív kirúgások után nagyon úgy tűnik, hogy az igazságszolgáltatás munkájába is elkezdett beleszólni.

plankog
külföld

Az amerikai igazságügyi miniszter szerint Trumpnak vissza kéne vennie a Twitteren

Több republikánus politikus is egyetért William Barr tanácsával.

Sarkadi Zsolt
külföld

Zokon vette a bírónő, hogy Trump tanácsadója célkeresztes fotót közölt róla

Amy Berman Jackson ezért csütörtökre tárgyalást írt ki, amin úgy dönthet, hogy visszavonja a hamis tanúzással, tanúk befolyásolásával gyanúsított Roger Stone óvadékát.

Király András
külföld

Őrizetbe vették Trump kampánytanácsadóját

Roger Stone a pácban.

Czinkóczi Sándor
külföld

Trump sötét guruja, a magyar származású Roger Stone is találkozott egy orosszal a 2016-os elnökválasztási kampányban

Korábban tagadta, hogy bármilyen orosszal találkozott volna. Most azt mondja, hogy csak nem emlékezett a jelentéktelen találkozásra, ami szerinte leginkább az FBI csapdájának tűnik.

Király András
külföld

Trump mégse hozza nyilvánosságra a Kennedy-gyilkosság minden aktáját

Az iratokat egy 1992-ben elfogadott törvény alapján kellene nyilvánosságra hozni. Még vagy háromszáz aktát tartanak vissza legalább 180 napig, hogy "megszerkesszék" a nyilvánosságra hozatal előtt.

Király András
külföld

Trump tanácsadója elismerte, hogy üzeneteket váltott a Demokrata Párt elleni hekkertámadáshoz kötött Twitter-fiókkal

Úgy tűnik, mintha a tanácsadó tudott volna a demokraták elleni hekkertámadásról.

Sarkadi Zsolt
külföld