Róma

Egy 35 éve eltűnt lány csontjait találhatták meg Rómában, egy vatikáni telken

A 15 éves lányt a 80-as években látták utoljára, az eltűnéséhez köze lehetett a maffiának is.

Albert Ákos
külföld

Nem engedtek be a Gozsduba egy roma aktivistát

Ő már megszokta, de külföldi társait meglepte az eset.

Rényi Pál Dániel
ÉLET

Több mint 20 orosz szurkoló megsérült Rómában, amikor elszabadult alattuk egy mozgólépcső

Szemtanúk szerint a baleset előtt ugráltak rajta.

Czinkóczi Sándor
baleset

Jég és hó ejtette fogságba Rómát

Egész Olaszországban tombolnak a viharok.

Tbg
időjárás

Végleg bezárt a roma önkormányzat szakgimnáziuma

A tanárok között van olyan, akinek több havi bérével tartoznak. Szerintük a fizetési gondok akkor kezdődtek, amikor Purebl Balázst nevezték ki igazgatónak.

Boros Juli
oktatás

A Liverpool 60+10 millió eurót kínál a Roma kapusáért

Ez világrekord ár lenne egy kapusért, de a Romának még így is kevés.

Sarkadi Zsolt
sport

Úgy néz ki, hogy a cigány gyerekeket nem látják olyan nagyon szívesen a cserkészek között Magyarországon

Egy borsodi iskolában elhatározták, hogy cserkész csapatot alapítanak, a szövetségnek viszont úgy tűnik, más elképzelései voltak.

erdelyip
ÉLET

Egy csomó díszlet leégett, amikor tűz ütött ki a Cinecittá filmgyárban

Előtte egy bulit tartottak ott.

Czinkóczi Sándor
külföld

Az olasz belügyminiszter azon sajnálkozik, hogy az olasz romákat nem tudja kitoloncolni

Matteo Salvini összeszámoltatná a roma népességet az országban, és akinek nincs engedélye az országban lenni, azt kitoloncolná.

Albert Ákos
külföld

Ferenc pápa: Az abortusz olyan, mint a nácik fajelmélete

Méltatta továbbá a nőket, akik megbocsájtanak hűtlen férjüknek.

Magyari Péter
egyház

Beütött a szegénytelepeken a szabad pálinkafőzés, egyre több töményet isznak a romák

Az MTA kutatói megvizsgálták, egészségesebbek lettek-e a romák az elmúlt évtizedben. Az biztos, hogy kevesebb cigit szívnak, és jobban élnek, de a fő problémáikat nem sikerült megoldani.

Albert Ákos
társadalom

Maria Noichl: Afrikában láttam olyan körülményeket, mint egy Budapest közeli romatelepen

Az SPD politikusa azt mondta, Európa nevében szégyellte magát Magyarországon.

Boros Juli
politika

Félholtra vertek egy férfit a Liverpool-Roma meccs előtti balhéban

Egymásnak estek a szurkolók.

Czinkóczi Sándor
külföld

Az ember, aki egymaga megtestesítette a szombati tüntetést

Bebizonyította, hogy megfér egymás mellett a szivárványos, a székely, a roma, az Árpád-sávos és az uniós zászló.

Czinkóczi Sándor, Kulcsár Rebeka
video

A Roma tulaja csobbant egyet örömében a Piazza del Popolón

James Pallotta és az egész város extázisba került a Barcelona kiütése után.

Rényi Pál Dániel
foci