Románia 33 évvel a történelmi fordulat után sem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek és a halálos áldozatok hozzátartozóinak, pedig emiatt az Emberi Jogok Európai Bírósága is elmarasztalta.
Eddig kilenc embernek kellett visszaadnia a doktori címét, mert kiderült, hogy disszertációjuk nagy részét idézőjelek nélkül másoktól másolták.