Ami szerinte visszaéléseket követ el a gyakori előzetes letartóztatásba helyezésekkel. (Közeli embereit is megtalálták.)
Ioan Niculaét, Románia leggazdagabb üzletemberét illegális kampányfinanszírozásban találták bűnösnek. Két és fél év letöltendőt kapott.
A NATO európai főparancsnoka a román védelmi miniszterrel találkozott Bukarestben. Méltatta Romániát és az együttműködés elmélyítéséről beszélt.
A román parlament jogi bizottságának alelnöke elmondta, hogy a képviselő nem volt ott a meghallgatáson, mert Magyarországon van, de két ügyvédnő képviselte.
Román korrupció > magyar korrupció.
A temesvári helyi tömegközlekedési vállalat a villamosokon, autóbuszokon dolgozó jegyellenőrök felfegyverzésére készül.
Két éve betöltetlen volt a bukaresti nagyköveti poszt, most egy igazi karrierdiplomata fog érkezni.
A brit katonák részt vesznek a NATO romániai hadgyakorlatain.
Azt hiszed, az a durva, ami Felcsúton történik? Ugyan már, Magyarországnak természetesen esélye sincs az igazi őrültek mellett. A világ legdurvább szülőfalu-csinosításait szedtük össze.
Miután a korrupcióellenes ügyészség az előzetes letartóztatását kérte.
Akit hivatali visszaéléssel és zsarolással gyanúsítanak.
Románia is jobban teljesít.
Victor Ponta román miniszterelnök beefelt egyet, a Külügyminisztérium nekifutásból szólt vissza.