Hosszabb távon az erdélyi gazdaságfejlesztési programok a 100 milliárd forintos nagyságrendet is elérhetik.
Azt hitték, hogy a helyi állatkertből szökött meg a romániai Craiován csatangoló állat.
Szerinte ki kell állni Brüsszel mellett, így több beleszólásuk lesz a közös ügyekbe. Közben a bukaresti képviselőház megszavazta a melegházasság alkotmányos tiltásáról szóló kezdeményezést.
A korrupció elleni küzdelemről tartott konferenciát a Transparency International, ahol Tölgyessy Péter, az unió csalás elleni hivatalának vezetője és a román korrupcióellenes sztárügyész beszélgettek arról, hogy mit lehetne csinálni. Itthon nem sokat.
Először fordult elő ilyen.
50 perc alatt ott a fapados, és Budapesten kívül minden magyarországi várost rommá ver.
Ahogy a székely mondaná: „Mamma mia!”
A szenátusban hallgatólagosan már elfogadottnak nyilvánított tervezetet most szavazattöbbséggel vetette el a képviselőházi szociálliberális kormánytöbbség.
Mint mondta, két napja egy esetben 10 forgalmi sáv melletti fülkében ültek román határrendészek, de csak 3-ban voltak magyar határrendészek is.
Mindkettejük ellen több vizsgálatot is indított a korrupcióellenes ügyészség, aminek a vezetőjét Ghita plágiummal vádolta meg.
A volt román miniszterelnöknek sem tetszik, hogy csak úgy beledumálnak a politikusok normális, demokratikus küzdelmébe.
Nyilván nem a magyar egyetemek járnának rosszul ezzel.
Klaus Iohannis államfő a parlament hozzájárulását kérte ehhez hétfőn.
A franciaországi foci-Eb után a portugáliai vb-selejtező mérkőzésen is megmutattuk, hogy vége a politikai korrektségnek.