románia

„Nem akarunk tolvaj nemzet lenni” -12 ezer ember tüntetett a román kormány ellen Bukarestben

Attól tartanak, hogy a politikai befolyása alá vonja az igazságszolgáltatást, hogy meggátolja a korrupt politikusok elszámoltatását

Czinkóczi Sándor
külföld

Részegen, összeverve ébredt egy londoni kertben a román férfi, nem emlékszik, hogy került oda

Egy Albești nevű faluból jutott valahogy az angol fővárosba.

erdelyip
életmód

Medve rámolt ki egy tusnádfürdői hűtőszekrényt, zsírt és padlizsánkrémet lopott

Segítség sem jött, a hatóságoknak ugyanis épp akkor egy panziótól is el kellett riasztaniuk egy medvét.

Sarkadi Zsolt
ÁLLAT

Bányarobbanás a dél-erdélyi Hobicaurikányban

Egy bányász meghalt, hárman súlyosan megsérültek.

Király András
baleset

Fejbe lőttek egy fatolvajt Erdélyben

A rendőrség szerint figyelmeztették a 25 éves Leventét, de egy szemtanú szerint egyenesen a fejére céloztak, és amikor látták, hogy meghalt, elmenekültek az erdőből.

Herczeg Márk
bűnügy

Romániában több ezer elítélt szabadulhat, mert nincs elég hely a börtönökben

8 ezer rabot kéne szabadon engedni, hogy legyen annyi hely, amennyit az Emberi Jogok Európai Egyezménye előír.

Rényi Pál Dániel
külföld

Bakóban találtak meg egy Hollandiából ellopott biciklit

A beszerelt GPS-nyomkövető Kelet-Romániából jelzett a két holland „biciklidetektívnek”, akik a román hatóságok segítését is kérték, de azok nem voltak hajlandók együttműködni.

Herczeg Márk
bűnügy

Az utcán aludt a brit nagykövet Bukarestben

Paul Brummell a román hajléktalanok helyzetére akarta felhívni a figyelmet.

Czinkóczi Sándor
külföld

Medvék és vaddisznók is lelátogattak Brassóba csütörtök éjjel

Nem sikerült feljebb kergetni őket a hegyek közé.

Sarkadi Zsolt
ÁLLAT

Lemond a román kormány 3 szociáldemokrata minisztere

A korrupcióellenes ügyészség két minisztert is hivatali visszaéléssel gyanúsít egy olyan horgászparadicsom önkormányzati tulajdonba juttatása miatt, amit Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök szívesen látogat.

Herczeg Márk
külföld

Ő a román külügyminisztérium főtitkár-helyettese

Herczeg Márk
külföld

Orbán Viktor a külpolitikáról: "Mi, magyarok annyit tudunk tenni, hogy ilyen nehéz időszakokban sem viszonozzuk a provokációt provokációval és a durvaságot durvasággal"

Jó tudni.

erdelyip
POLITIKA

Orbán kerítést építene Románia keleti határára

Akkor nem kell meghosszabbítani a magyar kerítést.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Magyarellenesség miatt büntettek meg két román tévéadót

Júniusban mentek adásba a diszkrimináló kijelentésekkel teli műsorok.

Botos Tamás
külföld

Nem hozták az elvárt nézőszámot, leváltották a közszolgálati tévé vezetőit

Romániában.

Botos Tamás
külföld