A tizenötezer négyzetméteres palotából a román kormány csinált látványosságot, a múlttal való megbékélés jegyében.
Ritkán gondolok arra, hogy Magyarországot akár Romániához is lehetne csatolni, de ez egy ilyen alkalom.
És ez még hagyján, mert Einstein egy román költőtől lopta az elméleteit, akit aztán a zsidók megpróbáltak higannyal megmérgezni, de a költő szervezete erős volt, így végül egy téglával kellett agyonverni. Vagy mi.
Szávay István szívszorító, személyes hangvételű közleményben számolt be meghurcolásáról az állami hírügynökségnek.
Dacian Cioloş jogok mellett járó kötelességekről és külföldön dolgozó románokkal érvelt, nem volt sikere.
A miniszterelnök hétfőn délelőtt beszélt arról, hogy szerinte Romániában politikai hadjárat folyik magyar politikusok ellen. A román kormány szerint csak a korrupciót üldözik.
Az EU pedig jobban tenné, ha nem fenyegetőzne, mondta a nagyköveteknek. Hála Istennek azért voltak jó hírei is.
Washington a NATO keleti és északi határa védelmére összesen 3 zászlóaljnyi katonát küld Európába a már itt lévő csapatok mellett.
Pedig a 15. században még direkt meg is erősítették.
A román korrupcióellenes ügyészség mindent letarol.
Összesen 3 tonnányit.