Egy szabadnapos rendőrnő figyelt fel az egyikre.
Egyre több az élő Facebook-közvetítés miatti baleset.
A lakott területen is hatalmas sebességgel haladó BMW lerepült az útról, átszakított egy kerítést, és halálra gázolt egy 79 éves nőt, egy 3 éves gyereket, és annak 33 éves – 7. hónapos terhes – anyját is. A sofőr könnyebben, a két utasa súlyosabban sérült meg.
Eszükbe jutott egy 2015-ben elfogadott jogszabály.
A nyolc hónapos étel kipróbálására már nincs mód, bezáratták a helyet.
Csütörtökön állapította meg az esetről, hogy talán nem kellene idegenek autójába beszállni.
Hallatszik, amint a rendőrségi diszpécser hitetlenkedik, és türelmetlenül, értetlenül válaszolgat, még ironizál is, miközben a kétségbeesett, elrabolt lány próbálja információhoz juttatni.
Mik vannak!
Románia az Oroszország elleni szankciókra hivatkozott, de Budapesten nem kukacoskodtak ennyit.
A rendőröknek eddig is gyanús volt, hogy az udvarán egy fémhordóban hamut, megégett emberi csontokat, fogakat találtak.
Állítólag az elrabolt kislány sikolyait is hallották a ház előtt állva, de megvárták a házkutatási parancsot.
Egy kegyetlen gyilkosság sokkolta az országot, amit a rendőrség mulasztása miatt sem sikerült megakadályozni.
Karsay Ferenc ki is öltözött a jeles alkalomra.
Antal Árpád ellen három és fél éve kezdett nyomozni a román Korrupcióellenes Ügyészség.
Az egyre több támadás miatt azokat is megbírságolják, akik etetik az állatokat.