Az ügyet feltáró parlamenti képviselő szerint az ellenőrző csapat megpróbálta elkendőzni az ügyet.
A román elnököt reagáltatták Orbán Viktor temesvári ötletére, nem tűnik annyira lelkesnek.
De akkor sem lehet egy sajtótájékoztatón ilyen szavakat használni.
Lesz még ebből kalamajka.
Úgynevezett halálcsoport.
Iliescut emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják.
A bukaresti parlament megteremtette a jogalapot ahhoz, hogy az erdészek halált okozó fegyverekkel járőrözhessenek, és használhassák is őket.
Bencsik András szerint ha a Párbeszéd politikusa, akinek az apja Bissau-Guineából költözött Magyarországra, ott lett volna a stadionavatón, valószínűleg ülve marad, mert fogalma sem lett volna, az a sok ember miért állt föl.
Túltölthették a hajót birkával. Embernek nem esett baja, a juhokért küzdenek.
A Broken című sorozat az olcsó termékek mögötti illegális és veszélyes gyártási eljárásokat mutatja majd be.
A szocdem Viorica Dăncilával mérkőzhet meg a második fordulóban, hacsak a külföldi szavazatok nem fordítják meg a végeredményt.
2015. októberében 64-en lelték halálukat egy bukaresti diszkótűzben. Oknyomozó újságírók felderítették, hogy az áldozatok többsége valójában a korrupt rendszer áldozata. Lerohadt egészségügy, ellopott fejlesztési pénzek, kórházi fertőzések. Ismerős? Kitűnő dokumentumfilm készült az esetről.
14 jelölt indul, esélyes a volt szociáldemokrata miniszterelnök, a liberális jelölt és egy színművész is.
Nem egészen egy hónapja egy horgász szerzett halálos sérülést ugyanott.
És kritizálta a román korrupcióellenes ügyészség munkáját.