Romániában rekordok dőlnek, Csehországban romlott a helyzet, Amerikában pedig egyenesen pocsék. Vírusösszefoglaló.
Lehet, hogy a bajnokságot sem tudják befejezni.
Június 4-én ki kell tűzni a köztereken Románia nemzeti zászlóját.
Az ellenzéket ellehetetlenítő, nyilvánosságot kerülő, újságokat bezárató illiberális kormány államtitkára szerint a liberálisok nem tűrik el a nyílt vitát.
A Román Jégkorong Szövetség korábbi vezetője azt írta, jól érzi magát, és nem fáj semmije.
Ausztria megkettőzi az ellenőrzést a magyar és a szlovén határon, elsősorban a balkáni beutazók miatt. Körkép a szomszédos országokból.
Zárva maradnak a beltéri vendéglátóhelyek.
A Berettyó vízállása most elég magas, így a folyó halállományára nem lesz hatással a „véletlen káresemény”.
A romániai sertéshústermelők egyesülete szerint az elmúlt 2 évben az afrikai sertéspestis összesen kb. 2 milliárd euró kárt okozott.
Majdnem 10 éve pereskedett miatta Gyergyószentmiklós és a moldvai Almásmező.
Eugen Adrian Ionel az ügyészség szerint 760 ezer euró kenőpénzt követelt egy szerződésért cserébe.
„Románia elnöke, sajnos, szélsőségesen magyarellenes politikus.”
A román média egy része szerint az egyetemeknek is tiltják a genderelmélet oktatását, és ezzel a törvényhozó testület megsértette az egyetemi autonómiát.
Ugyanis elaludt az őr. De a bátor betörők sem voltak sokkal profibbak.
Ez nemcsak az erdélyi magyarság legnagyobb fesztiválja, de itt szokta Orbán Viktor is minden évben megfejteni, mi folyik a világban.