románia

Romániában akkora a baj, hogy a fertőzött, de enyhe tüneteket mutató orvosokat is bevethetik

Az országban nagyon sok egészségügyi dolgozó fertőződött meg.

Horváth Bence
külföld

Lemondott a román egészségügyi miniszter

„Személyes és szakmai okokra” hivatkozva jelentette be távozását. Romániában eddig 17-en haltak bele a fertőzésbe, ebből nyolcan a horrorkórház betegei voltak.

Boros Juli
külföld

Már 8 halottja van a román horrorkórháznak

Romániában eddig 17-en haltak bele a fertőzésbe, ebből nyolcan a Suceava Megyei Sürgősségi Kórház betegei voltak.

Boros Juli
külföld

Románia tesztelni akarja Bukarest, majd az összes nagyváros minden lakóját

Románia a dél-koreai példát követi. A hétvégéig elérik a 200 000-es tesztszámot.

Uj Péter
Egészségügy

Romániában korlátozták a kijárást, a katonaság is megjelent az utcákon

Már csak azok hagyhatják el lakást, akiknek munkahelyi kötelezettségeik, gyógykezelésük, rászoruló hozzátartozójuk ellátása vagy a legszükségesebb árucikkek beszerzése miatt ez elkerülhetetlen.

Herczeg Márk
külföld

Egy román kórházban azokat is behívták dolgozni, akik elkapták a koronavírust

Közel száz orvos és ápoló fertőződött meg, két napra bezárják az intézményt.

Szurovecz Illés
külföld

Egész napos kijárási tilalom Romániában

A 65 év felettiek semmiképp, mindenki más pedig maximum boltba vagy munkába mehet ki.

Horváth Bence
külföld

Eljárás indult a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált, sepsiszentgyörgyi nőgyógyász ellen

Ausztriából tért haza, majd március 8. és 18. között dolgozott, a járóbeteg-rendelőben is vizsgált betegeket.

Herczeg Márk
Egészségügy

Meghalt ez első koronavírusos román beteg

A 67 éves férfi rákos volt. Az országban közben radikálisan szigorítják a társas érintkezés lehetőségeit.

Tbg
Egészségügy

Éjszakára korlátozzák a kijárást Romániában

Nappal pedig nem gyülekezhet háromnál több ember.

Czinkóczi Sándor
egészség

Csehországban és Romániában az állam pótolja azok jövedelmét, akiknek megszűnt a munkája a járvány miatt

Elsősorban a vendéglátóipar és a turizmus dolgozói lehetnek érintettek.

Neuberger Eszter
gazdaság

4800 román állampolgár tért haza nyugatról az elmúlt 24 órában

A Magyarország által megnyitott humanitárius folyosón. Összesen pedig már 17 ezren.

Bede Márton
külföld

Tanuljuk meg Szijjártó Pétertől, mit NEM SZABAD most csinálni!

Ezt.

Bede Márton
Egészségügy

Lezuhant egy kisrepülő Világosnál

A pilóta és az utas is meghalt.

Herczeg Márk
baleset

Gyújtogattak Szatmárnémetiben a járványügyi intézkedések miatt lázongó rabok

Három fogvatartott meghalt, kettő megsérült a tűzben.

Király András
külföld