rombolás

Hagyták lerohadni, majd most lerombolták a legalább 250 éves Horányi csárdát

Igazi kulturális kincs volt, 1767-ben már térképre rajzolták, római köveket építettek bele, ma már csak sitt. Nem nagyon maradt régi dunai halászcsárda.

Szily László
ÉLET

Izrael épp lecsippent még egy kis darabot az amúgy is maroknyi Gázai övezetből

Decemberben jelentették be, hogy egy új ütközőzónát hoznának létre a terület határán és egy elemzés szerint ebbe már bele is fogtak.

Kaufmann Balázs
külföld

Az Agrárminisztérium 1887-ben elkészült épülete három éve még kiemelt műemlék volt, most már bontják egyes részeit

Hadházy Ákos feljelentést tesz, mert szerinte lehet, hogy az építkezést jogilag lepapírozták, de ez akkor is műemlékrombolás.

Herczeg Márk
belföld

Pár munkás lerombolta a kínai nagy fal egy részét, mert útban volt

Le akarták rövidíteni az útjukat.

Mészáros Juli
külföld

Egy Pókember-maszkos férfi kalapáccsal rontott neki a BBC londoni központjának

Egy vitatott szobor miatt.

Herczeg Márk
KULTÚRA

A saját bombáikkal lerombolt épületeket takarítják el az oroszok Mariupolban

Zajlik az üdülőváros építése.

Czinkóczi Sándor
háború

Már több mint 152 ezer lakóépületet romboltak le az oroszok Ukrajnában

Már 66 ezer olyan bűncselekményt regisztráltak, amiket a megszállók követtek el.

Czinkóczi Sándor
háború

Az oroszok nem építik újjá a lerombolt Azovsztal gyáróriást

Azt mondják, nincs értelme visszatérni a szovjet tervgazdálkodás léptékeihez.

Kiss Imola
háború

Mariupolban elkezdték lerombolni a színházat az oroszok, hogy eltüntessék a tömeggyilkosság nyomait

Több mint 1200 ember tartózkodott az épületben, amikor bombát dobtak rá márciusban.

Kiss Imola
háború

Zelenszkij: Az oroszok lerombolták Bahmutot

„Bahmut, Szoledar, Marjinka, Kreminna. Hosszú idő óta nincs olyan lakóhely ezeken a területeken, amit ne rongáltak volna meg a lövedékek és a tűz” – mondta az ukrán elnök.

Herczeg Márk
háború

Lakóházakat lőttek rommá az oroszok Zsitomirban

Miközben az oroszok azt állítják, hogy nem támadnak civil célpontokat.

Haszán Zoltán
háború

K. Miklós vascsővel és kalapáccsal verte szét a komáromi Mindszenty-szobrot

Amikor elfogták, elismerte hogy dühében napokig rombolt városszerte.

Herczeg Márk
bűnügy

Csákánnyal verték szét Trump csillagát a hírességek sétányán

Az elkövető egy gitártokkal érkezett a helyszínre, abból vette ki a szerszámot. Amikor végzett, kihívta a rendőrséget, de nem várta meg őket.

Boros Juli
külföld
Videó

Pff, kit érdekel, hogy viselkedik húsz kiló forró acél egy fagyott tóban? Ötmillió embert!

Vajon mit mond ez el az emberiségről?

Kulcsár Rebeka
INTERNET

Földig romboltak egy műemlék épületet a Belváros szívében

Világörökségi területen, a Dorottya utcában. A 101 éves épület felújítását tervezték, de inkább markolókkal mentek neki.

Haszán Zoltán
Budapest