rövidhír

Vége a Nap és a Mars együttállásának, újra normál üzemben dolgoznak a Mars szondák

Június 7-21. között a Földről nézve a Mars a Nap mögött volt, korlátozva a kommunikációs lehetőségeket az űrszondákkal.

Tóth András
űrkutatás

Kiválasztották a műszereket a NASA Europa szondájához

9 tudományos műszer utazik majd a 2020-as évek elején indítandó szondán, a Jupiter Europa holdjához.

Tóth András
űrkutatás

Napokon belül újraindulhat az LHC részecskegyorsító

Sikerült ma elhárítani az újraindítást késleltető rövidzárlatot.

Tóth András
fizika

Felújított kép a Jupiter Európé holdjáról

Közelítőleg így nézne ki az Európé az emberi szem számára.

Tóth András
űrkutatás

A Fehér Ház leállíttatta a módosított vírusok vizsgálatát

Ez már a második moratórium két év alatt. Nagy vita zajlik, hogy megéri-e vállalni ezeknek a kutatásoknak a kockázatát.

Tóth András
biológia

A Titán napsütötte tavai

Újabb lélegzetelállító felvételt küldött vissza a Cassini a Szaturnusztól.

Tóth András
űrkutatás

Egy kis aszteroida halad el ma este a Föld mellett

De pánikra semmi ok. Nem jelent veszélyt sem a bolygónkra, sem a műholdakra.

Tóth András
csillagászat

Minden eddiginél jobb felbontású műholdas képek lesznek elérhetőek a Földről

Technikai és politikai akadályok leküzdése után. Hamarosan a Google Maps-ben találkozunk majd velük.

Tóth András
űrkutatás

A WHO-nak van végre terve az afrikai ebola járvány megfékezésére

De a helyzet egyik napról a másikra nem fog javulni. Már több mint 500 halott van.

Tóth András
biológia

Ez lehetett a legnagyobb repülésre képes madár

25 millió évvel ezelőtt élt és a nyílt óceán felett kereste zsákmányát.

Tóth András
biológia