Rózsa András

Lemondásra szólítja fel a zuglói polgármester Várnai alpolgármestert, aki megpofozott egy gyereket

Kísérő szülőként ment el az osztálykirándulásra, ahol megütötte a 16 éves gyereket. Rózsa már hétfőn megvonta a jogköreit, de eddig várt, hogy ő jelentse be a lemondását.

Szily László
POLITIKA

Lelepleződött a vörös polip: így szivattyúzta ki a pénzt az önkormányzatból Zugló MSZP-s vezetése

Patent rendszert alakítottak ki, amivel elkerülték a közbeszerzéseket amikor csak lehetett, és mindig ugyanaz a néhány vállalkozás nyert. Annyira nem féltek a lebukástól, hogy egyszer mind a három pályázó ugyanazt az ajánlatot adta be.

Szily László
bűnügy

A rákosrendezői állapotok miatt feljelenti Lázár minisztériumát a zuglói polgármester

Rózsa András szerint az illegális szemétlerakás miatt közveszélyes állapotok uralkodnak a területen. A minisztérium szerint Rózsa András saját magát is feljelenthette volna.

Benics Márk
belföld

Rózsa András zuglói polgármester hűtlen kezelésért és korrupcióért feljelentést tett

A kerület új vezetőjének egyik első intézkedéseként átvilágították a korábbi ciklusokban gyanús ügyekbe keveredett, az önkormányzat tulajdonában álló városgazdálkodási céget.

Herczeg Márk
POLITIKA

Zugló új polgármestere szerint politikai megrendelésre ürítették ki a városgazdálkodási céget az év első felében

„Nem biztos, hogy H. Csaba oldaláról, egy másik Csabát sejtek a történet mögött.”

Botos Tamás
Budapest

„Vége a nyerészkedésnek” – Zugló új polgármestere Tóth Csabáéknak is üzent az első testületi ülésen

Tíz év után szabadult meg Zugló a szocialista Tóth Csaba befolyásától. Rózsa András, az új momentumos polgármester szerint a kerület volt már jobb állapotban is, ezért dolgozniuk kell megkopott renoméjának kifényesítésén.

Molnár Kristóf
POLITIKA

„A Publicus és a Republikon ne nagyon számítson megbízásokra” – Zugló új polgármestere felvesz egy revizort és átvilágítja a hivatalt

Rózsa András elbúcsúzik az ATV-től és Fiala Jánostól is.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

„A fél szememet állandóan azon kellett tartanom, hogy éppen mit akarnak ellopni a szocik”

A momentumos Rózsa Andrást Zugló polgármesterévé választották, ez volt a párt egyik egyetlen sikere a választásokon. A 444-nek azt mondta, az Orbán-rendszer lebontása érdekében tövig kell nyomni a gázt. Megkérdeztük tőle azt is, hogy nem lép-e át a Tiszába.

Molnár Kristóf
Interjú

Horváth Csaba súlyos vereséget szenvedett, a momentumos jelölt nyert Zuglóban

Rózsa András lett a XIV. kerület polgármestere.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Átragasztotta a Mexikói úti háborús plakátokat a zuglói momentumos polgármesterjelölt

„Elég a propaganda uszításából! Zugló békét akar!”

Benics Márk
POLITIKA

Tévedésből szedte le a közműves a Momentum zuglói jelöltjének plakátját

Rózsa András szólt, hogy ilyenkor szabad a vadplakátolás.

Bódog Bálint
belföld

Mégsem lesz előválasztás Zuglóban, a Szikra beállt a momentumos Rózsa András mögé

Miután Horváth Csaba nem vállalta a részvételt, úgy döntöttek, nem érdemes az előválasztást csonka módon megtartani.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Zuglóban bármely ellenzéki legyőzné a fideszest, de a momentumos Rózsa András népszerűbb a DK-támogatott MSZP-s Horváth Csabánál

És ha mindketten indulnak, jó eséllyel a fideszes nyer majd.

Haász János
belföld

Bejelentette a Momentum, hogy jelöltet indít Horváth Csabával szemben Zuglóban

Rózsa András eddig alpolgármester is volt, erről a tisztségéről a kampány miatt most lemondott.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Az, hogy a Pesti Srácok bénán hazudik, csak komikus, de amit közben kifecseg, az ijesztő

Az írták, hogy 444-es lesz a ferencvárosi újság új főszerkesztője, de ijesztőbb, hogy állításuk szerint a forrásaink után nyomoz a rendőrség.

Ács Dániel
Média