ryanair

Budapesten a Ryanair-vezér: nem vonulnak ki, de csökkentik a járatok számát

Továbbra is tiltakoznak a légitársaságokra kivetett különadó miatt.

Bódog Bálint
közlekedés

Akár az EU Bíróságig is elmegy a Ryanair a fogyasztóvédelmi bírság miatt

A cég közleményéből nem maradt ki az idiótázás.

Benics Márk
közlekedés

A Ryanair megszünteti 8 budapesti útvonalát

Megérkezett a válasz a repülőjegyadóra.

Boros Juli
utazás

A Ryanair vezetője szerint véget ért a 10 eurós repülőjegyek kora

Átlagos jegyáraik 50 euróra emelkednek majd a következő öt évben.

Mészáros Juli
közlekedés

Fellebbez a Ryanair a 300 millió forintos bírság miatt

Akár az EU Bíróságra is hajlandók elmenni.

Benics Márk
POLITIKA

300 millió forintra büntette a Ryanairt Budapest Főváros Kormányhivatala

A légitársaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat a kormányhivatal szerint.

Benics Márk
POLITIKA

A Ryanair főnöke kivételesen nem magyar, hanem brit kormánytagokat idiótázott le

A következő öt évben káosz lesz a légiközlekedésben, mert a repülés "túl olcsó" lett, a brexit miatt meg nem lehet Európából toborozni munkaerőt.

Király András
gazdaság

Lealkoholistázta a Ryanair vezetőjét a ledumberezett Gulyás Gergely

A magyar miniszter szerint Michael O'Leary már gyerekkorában elitta az agyát.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Három országban is sztrájkolnak a Ryanair dolgozói

Ahelyett, hogy a magyar kormánnyal foglalkoznak, inkább fizessék ki a dolgozókat rendesen.

Benics Márk
külföld

A Ryanair vezére szerint Gulyás Gergely és Nagy Márton olyanok, mint Dumb és Dumber

Szerinte „csak így lehet beszélni azokkal a hülye politikusokkal, akik a saját állampolgáraikat akarják értelmetlenül megadóztatni”.

Mészáros Juli
gazdaság

Levélben buzdítja utasait a Ryanair, hogy írjanak levelet Nagy Mártonnak

Folytatódik az idióta-gate, angol nyelvű levélben kéri tiltakozásra a magyar utasokat az ír légitársaság.

Csurgó Dénes
gazdaság

A fogyasztóvédelemért felelős miniszter soron kívüli vizsgálatot rendel el a Ryanairrel szemben

Az Igazságügyi minisztérium közleménye szerint „a panaszok száma és súlya hatékony kivizsgálást igényel a jövőbeli jogsértések megelőzése érdekében”.

Mészáros Juli
gazdaság

Bocsánatkérés helyett bocsánatkérésre szólítja fel a Ryanair Nagy Mártont

Farkasszemet néznek egymással. Vajon ki kér előbb bocsánatot?

Bódog Bálint
utazás

Ha Ryanair-jegyet akarsz rendelni itthonról, az az üzenet fogad, hogy hazudott a Magyar Nemzet

Újabb forduló a kormány és a fapados légitársaság háborújában.

Szily László
gazdaság
Podcast

Dögrovás című műsorunk: Mi baj van a forinttal, Robikám?

A kriptovilág Kun Mediátor Marcsikái. Zöld növényi származék a Birodalmi Tudatú Kínai Néninél, félóránkénti partraszállás az állami tévében. Népi tahóságokkal Kövér László ellen.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast