Az MTI igazgatóját kérdeztük a súlyos állításokról; az MTVA legendás sajtóosztálya válaszolt.
Nem ám majd összevissza nyilatkozgatunk, igazgatókám!
Felvétel készült arról, ahogy a választási irodában emberkednek, most egymilliót követelnek az ATV-től. Hol élünk?
Egy 1955-ös törvényhez benyújtott módosító javaslat szerint az állam beleszólhatna, mi jelenhet meg, és mi nem.
Elindult az újítás, ami megint teljesen átalakítja majd a médiát.
Egy külföldi sajtósoknak szóló ORFK-s ajánlás szerint többek között tilos „átbeszélni az államhatáron” és „sötétedés után olyan megvilágítást alkalmazni, amely átvilágít a túloldalra”.
A szerb kormány tiltakozó jegyzéket küldött a szerb tévéstáb bántalmazása miatt.
Az amerikai blogbirodalom, a Gawker Media felszámolja az egyetlen magyar lapját.
Így tálalja a magyar sajtó a kislányok ellen elkövetett erőszakot.
A házelnök szerint az újságíróknak a szólásszabadság az, hogy választások nélkül a politikai szereplők közé kéredzkedjenek.
Giovanni Troilo zseblámpát tett egy szeretkező pár mellé, hogy jobban látsszanak a képén, egy másik fotójáról pedig azt hazudta, Charleroi-ban készült, pedig Brüsszelben készítette.
Kevés szórakoztatóbb dolog van Orbán Viktor 25 évvel ezelőtti választási kampánybeszédeinek olvasgatásánál.
Mert akkor találkozott Orbán Viktor kormányközeli lapok főszerkesztőivel. Ahol állítólag megmondta nekik, hogy nem kapnak több állami támogatást. De Bencsik András szerint csak műhelymunkáztak.