salvador

Villámcsapás végzett egy salvadori szörfössel, aki éppen az olimpiai kvalifikációra edzett

Katherine Diaz 22 éves volt.

Herczeg Márk
baleset

Állig felfegyverkezett rendőrök szállták meg a salvadori parlamentet

Azt követelik, hogy a parlament támogassa az elnök tervét, és szavazza meg a 109 millió dolláros hitelt a fegyverzetük és felszerelésük modernizálására.

Király András
külföld

Legalább kétszáz, az USA-ból kitoloncolt salvadori menedékkérő esett bűncselekmény áldozatául

2013-19 között 138, az erőszak elől az USA-ban menedéket kereső, de visszatoloncolt salvadorit gyilkoltak meg, és még hetven esett szexuális erőszak áldozatául.

Király András
külföld

Mexikó faültetésekkel állítaná meg a salvadori bevándorlókat

Erdősítési programmal segít a helyi gazdaságon, hogy kevesebb embernek kelljen útnak indulnia.

Czinkóczi Sándor
külföld

Tömegsírokat találtak Salvadorban

Az országot uraló bandák tüntethették el bennük áldozataikat. Az országban csak tavaly több mint háromezren tüntek el.

Király András
külföld

Több év után engedtek ki a börtönből három salvadori nőt, akiket abortusz miatt ítéltek el

Pedig elmondásuk szerint vetélésük volt, mégis emberöléssel vádolták meg őket.

Czinkóczi Sándor
külföld

Újabb ország szakította meg diplomáciai kapcsolatát Tajvannal, és pártolt át Kínához

Salvador döntése után már csak 17 ország tart fenn diplomáciai viszonyt Tajvannal.

Horváth Bence
külföld

604 kg kokaint fogtak Salvadorban

Az még gombából is sok!

Herczeg Márk
bűnügy

Már az év első napján 35 gyilkosság volt Salvadorban

Tavaly napi átlag 18 gyilkosságot követtek el Salvadorban, ennél több áldozat csak olyan országokban van, ahol háború folyik.

Király András
külföld

Erős földrengés volt Salvadorban, cunami fenyeget

Sarkadi Zsolt
külföld

Ferenc pápa boldoggá avatná a marxistának tartott salvadori érseket

Oscar Romero a szegények püspöke volt, világszerte rajonganak érte a katolikusok. Szélsőjobboldali milicisták gyilkolták meg, a Vatikán eddig mégis tiltotta a boldoggá avatását.

Horváth Bence
vallás

Salvadorban elvetélsz -> mész a börtönbe

Az a nő, akinek gyereke halva születik, 50 évet is kaphat gyilkosságért.

anarki
bűnügy