san diego

Több mint egy hónapja tartanak fogva egy német turistát az amerikai bevándorlásiak

Pedig ott volt a német útlevele és a vízummentességéről szóló igazolása is, amivel beléphetett az országba, illetve nála volt a Berlinbe szóló jegyének másolata is.

Mészáros Juli
külföld

39 év szökés után tartóztatták le egy floridai nő gyilkosát

Donald Santini állítólag 13 álnevet használt, hogy elkerülje a letartóztatást, mostanáig egy vízügyi igazgatóság elnökeként dolgozott Kaliforniában.

Herczeg Márk
bűnügy

Felborult egy embercsempész hajó Kalifornia partjainál, legalább nyolcan meghaltak

Többen eltűntek.

Botos Tamás
külföld

Építkezésről lopott markológépet, hogy segítsen gumit cserélni egy ismerősének a San Diego-i hajléktalan férfi

Az egyik munkás szerint nagyon ügyesen kezelte a markolót.

Bódog Bálint
külföld

Kísérleti oltást kaptak a San Diego-i állatkert majmai

Mivel a gorillák között már elterjedt a vírus, tartani lehetett attól, hogy az orángutánok és a bonobók is elkapják.

Czinkóczi Sándor
ÁLLAT

Szintetikus antitestekkel gyógyították ki a covidból a San Diegó-i állatkert gorilláját

A 48 éves Winstonnál január 11-én igazolták a fertőzést.

Király András
ÁLLAT

Koronavírussal fertőződtek a San Diegó-i állatkert gorillái

Egyelőre csak köhögnek.

Sarkadi Zsolt
járvány

Egy kaliforniai férfi a Ku-Klux-Klan csuklyájával tudta le a kötelező maszkviselést

Az eladók szóltak neki, hogy vegye le vagy hagyja el a boltot.

Czinkóczi Sándor
idióta rekordok

12,7 millió dollárt fizethet egy amerikai pornószájt 22 nőnek, akikkel elhitették, hogy a filmjük nem fog felkerülni a netre

Az életüket tönkretette a hazugság.

Szily László
bűnügy

Robert Kennedy gyilkosát megkéselték a börtönben

Sirhan Sirhan állapota stabil.

Herczeg Márk
bűnügy

Strandolókra omlott egy szikla San Diego közelében

Hárman meghaltak, amikor leomlott a strand fölé benyúló homokkőpad.

Király András
külföld

Egy San Diego-i nő nem hagyta annyiban, 50 évvel a válás után kiperelte az exférjétől az elmaradt gyerektartási pénzt

A férfi a 70-es évektől kezdve nem fizetett a gyerek után.

Albert Ákos
külföld

Az Egyesült Államok lezárta a San Diego és Tijuana közti határátkelőt

Több száz menedékkérő indult meg, könnygázt is bevetettek a határőrök, ideiglenesen felfüggesztették a forgalmat.

Rényi Pál Dániel
külföld

Maratonfutókra nyitott tüzet egy nő San Diegóban

Nem talált el senkit.

Rényi Pál Dániel
külföld

Tucatnyi telivér versenyló veszett oda a San Diego-i bozóttűzben

Több százezer dollár értékű lovakat eresztettek szabadon, hogy megmenekülhessenek a tűztől. Jópárnak így se sikerült.

Király András
külföld