Sanghaji Együttműködési Szervezet

Donald Trump még Indiát is képes volt elveszíteni

Fél éve még úgy tűnt, Amerika és India természetes szövetségesek, az ország vezetői közt pedig remek a kémia. Mára a biztonságpolitikai és gazdasági kapcsolatok is évtizedes mélypontra kerültek. Korábban elképzelhetetlen módón Amerika Pakisztánnal barátkozik, India meg Kínával.

Bede Márton
külföld

A sok hetvenes bácsi mellett egy észak-koreai tinédzser lány is részt vett a kínai csúcstalálkozón

De egyáltalán nem egy átlagos tinilányról van szó, hanem Kim Dzsongun lányáról, akit a szakértők nagy része a diktátor legvalószínűbb örökösének tart.

Takács Lili
külföld

A Maónak öltözött Hszi Csin-Ping diktátor barátai mellett mutatta meg, hogy Kínát senki nem fogja csesztetni

A diktátorok tömkelege előtt tartott kínai díszszemlén végleg egyértelművé vált: Kína már nem a nyugati technológiák olcsó koppintója. Miután felvonult a kínai nukleáris arzenál, az ország csillapíthatatlan békevágyának demonstrálásaként még nyolcvanezer békegalambot is elengedtek.

Takács Lili
külföld

Putyin és Modi megérkezett Kínába, formálódik az Amerika-ellenes koalíció

A Sanghaji Együttműködési Szervezet eddigi legnagyobb csúcstalálkozóját rendezték Tiencsinben.

Keller-Alánt Ákos
külföld

Trump százszázalékos büntetővámmal fenyegeti azokat az országokat, akik felesküdtek a dollár ellen

Bár továbbra sem túl valószínű, hogy új, a dollárral versenyképes valutát tudna létrehozni a BRICS-csoport.

Bódog Bálint
külföld

Putyin szerint a szankciók erősebbé teszik Oroszországot

Gondolom pont úgy, mint az, hogy egy zsoldosvezér csapatai akadálytalanul haladhattak hétszáz kilométert Moszkva irányába.

Király András
külföld

Vlagyimir Putyin felszólalhat egy nagy nemzetközi tanácskozáson

A Kínát, Indiát, Pakisztánt, Oroszországot és négy közép-ázsiai posztszovjet köztársaságot tömörítő Sanghaji Együttműködési Szervezetben látják szívesen.

Király András
külföld

Erdogan az EU helyett inkább Oroszországgal és Kínával barátkozna tovább

Erről Putyinnal is sokat beszélnek mostanában.

Czinkóczi Sándor
külföld