sátán

Az ember, aki az anyját is megölte volna

Soros György 99 legaljasabb bűne, amiket Orbán Viktor médiája tárt fel.

Ács Dániel
bűn

Demokrata: A sátán megérkezett

Eddig az év címlapja.

Urfi Péter
elmebaj

Kötelet kötött a derekára, és úgy mentette ki a rendőr a kútba esett férfit Sátán

Futva indult a körzeti megbízott a bajba jutotthoz, majd leintett egy autóst.

Botos Tamás
baleset

Aradszki államtitkár úgy érzi, „munkásőrök lelki unokái” támadják őt a parlamenti sátánozásért

Soros pedig nem maga a Sátán, csak a terve sátáni, de a terve sem a Sátán legvégső támadása, csak a legvégső támadás első mozdulata.

Sarkadi Zsolt
elmebaj

Beer Miklós szerint nem lehet lesátánozni Sorost

A püspök szerint Aradszki András a protenstánsokat is megsértette felszólalásában.

Boros Juli
belföld

Búcsúzom, mert közel az éjfél

Nagyon erős hétfő volt ez, de holnap is van nap! Jó éjt!

Boros Juli
ÁLLAT

Frakcióvezető úr, akkor beszéljünk csak a sátánosról!

Semjén szerint a szabadkőművesek szervezik a migrációt. Erről akartunk kérdezősködni a Parlamentben, de mire beértünk, már ott tartott a magyar kormány, hogy Soros György a Sátán.

Sarkadi Zsolt, Halász Júlia
POLITIKA

Nagyon súlyos dolgokkal vádolja a KDNP a kormányt

Ha igaz, amit Aradszki András energiaügyért felelős államtitkár mondott a Sátánról, alapjaiban változhat meg minden, amit Orbánról és a Fideszről gondolunk.

Herczeg Márk
világvége

Elhangzott a parlamentben: a Soros-terv a Sátán legvégső támadása

Aradszki András energiaügyi államtitkár felállt a parlamentben, és közölte, a rózsafüzér a legerősebb fegyver a Gonosz ellen, és ezt Soros György is meg fogja tapasztalni.

Botos Tamás
POLITIKA

Hatás, ellenhatás

Sose, csak most.

geccodejoakecod
copywriter

Soros György 7 főbűne

Felháborító: csak az elmúlt két hétben annyi felháborító George Soros-akcióra derített fényt a kormányhű média, hogy az már felháborító! Fel vagyok háborodva!

Herczeg Márk
bűnügy

Taylor Swift sötét erőket szolgál?!

Herczeg Márk
Popkult

Mága Zoltán újévi koncertjéről közölt fotográfiát az állami hírügynökség

kasnyikm
csoda

Éljen a sátán! - mondják kórusban a kedves karácsonyi hóemberek

Kerüljünk karácsonyi hangulatba.

Karaj Kisasszony
karácsony

Fényes nappal imádták Belzebubot Lábodnál

Herczeg Márk
vallás