Az új járványügyi korlátozások miatt.
Több vállalkozás nem tartja a koronatesztekre előírt hatósági árat.
A minisztérium nem válaszolt arra, hogy ebben az esetben is belenyúlt-e a miniszter a szakmai testület értékelésébe.
A Fidesz és a KDNP szerint rengeteg előnyt várhat az ország az 1000 milliárdos kínai projekttől és az ezt kísérő gigahiteltől.
Aki ezt elvégzi, további ingyenes képzéseken is részt vehet, és kamatmentes Diákhitelt igényelhet.
A DK-s budapesti polgármesterek pedig azoknak adnak rendkívüli támogatást, akik elvesztették a munkájukat.
A polcok csak a bespájzolás miatt ürültek ki a boltokban, de ezt lehet pótolni.
De még csak az előkészítésnél tartanak, szóval továbbra is vigyázni kell a járdákon.
A munkára 79 millió forintot különítettek el.
Két minisztert is megkérdeztek, de egyikük sem árult el semmit. Minden bizonnyal megalapozott üzlet készül.
A képzelt vitát a házelnök és a miniszterek között Tóth Bertalan MSZP-elnök idézte meg, amikor Kövér László legprovokatívabb állításaira egyenként rákérdezett a kormány tagjainál.
„Meghallgatva a fiatalok, a roma szakkollégisták és a nyelvtanárok véleményét, de továbbra is elköteleződve a versenyképes felsőoktatás iránt, a korábbi döntés felülvizsgálatára teszünk javaslatot” – mondta Schanda Tamás államtitkár.