A brit lap szerint az egyik ukránnak akarata ellenére injekcióval adtak be ismeretlen szert. Maga az akció az egyik nyilatkozó szerint nagyon amatőr volt.
Bezárják az utolsó orosz konzulátust, felszólították az EU-tagokat, hogy korlátozzák az orosz diplomaták utazását a schengeni övezetben, és „nem diplomáciai választ” is ígérnek.
Az Európai Bizottság szerint így gyakrabban tudják majd ellenőrizni a beutazókat, ezzel csökkentve a biztonsági kockázatokat.
Az útlevél-pecsételést a biometrikus adatok megadása váltja majd fel, de egy féléves átmeneti időszakban mindkét rendszer működni fog.
Közben a csehek Oroszországban is bezárták az összes vízumközpontot.
Az ukrán külügyminiszter szerint Magyarországnak a barátságtalan lépések helyett a konstruktív párbeszédre kéne törekednie.
Szijjártó Péter az egész schengeni övezetből ki akarta tiltani a Barátság kőolajvezeték elleni támadásért felelős drónparancsnokot.
Az ukrán elnök utasította a külügyminisztériumot, hogy tisztázza a tényeket és reagáljon megfelelően.
Hegyi Zsolt vezérigazgató büszkélkedett, hogy több mint öt hónappal az intézkedés után már a vonatok is másként járnak.
A tetteseket bűnszervezetben való részvétellel, illegális határátlépések szervezésével, hatáskörrel való visszaéléssel és hivatali kötelességmulasztással is vádolják.
A vonatok ugyanúgy megállnak negyven percre a határon, mint korábban.
Ünnepélyes keretek között nyitották meg a határátkelőket, a legmagasabb rangú politikus Magyar Levente államtitkár volt.
Az adózásban az egyik kezével ad, a másikkal sokkal többet vesz el a kormány, amely megismertet minket az inflációgerjesztő inflációkövetéssel is. Extra szívást hoz az év az autósoknak és azoknak, akik eddig ügyfélkapuztak.
A magyar uniós elnöksége legjelentősebb eredménye lehet ez a megállapodás. 2025. január 1-től megszűnik a magyar-román határátkelőkön az ellenőrzés.
„Ausztria kemény, de építő jellegű uniós politikával érvényesítette akaratát, hogy országunkat és az Európai Uniót biztonságosabbá tegye” – közölte az osztrák belügyminiszter.