Több közéleti személyiség is megfogadta, hogy földbe döngöli saját magát már az újév első hetében.
Az Index információi szerint a V4-es konferencia helyett külön rendezvényen beszélhet majd az újjobboldal trollja.
A Mazsihisz elnöke szerint csak a választások után lehet előrelépés az ügyben.
A plakátbotrány után távozó történész a Magyar Nemzetnek azt mondta, a volt főnöke „nem szerette, ha vannak az ő véleményét nem támogató hangok”.
Nagy tervekkel, egymilliárdos támogatással és három fővel megkezdte működését a Kertész Imre Intézet.
Anne Applebaum azt sem értette, hogy a Terror Háza igazgatója miért egy kabaréműsorra hivatkozik a Sorosról írt tanulmányában.
A Pruck család Schmidt Máriáék elleni perének harmadik tárgyalásán a közalapítvány három történésze is arról beszélt, hogy Horváth Miklós volt a hibás abban, hogy Dózsa László neve került a képre. De egyikük sem mondta ki, hogy igenis Pruck Pál van a fotón.
Nincs összeférhetetlenség, lapozzunk.
Vaszily Miklós decemberben kerülhet a BIF-be.
Beszélt viszont Balog miniszter és Schmidt Mária. Ez az egymilliárd forint kormányzati támogatással induló a Kertész Intézet első látható akciója.
Schmidt Mária beobachterja nem cicózik: egy az egyben azonosítja a menekülteknek segítő szervezeteket a terroristákkal.
A házban elvileg emlékmúzeum nyílik majd valamikor.
A LAC Holding tulajdonosától, Horváth Lászlótól vették át a maradék részvényeket.
Meg a kép helyszínét.
A rendező úgy látja, Vajnáék a mozis szakmának az ő példáján akarták megtanítani, hogy nem érdemes visszabeszélni.