Aztán amikor ez kiszivárgott, azzal fenyegette a témában érdeklődő újságírót, hogy feljelenti zaklatásért.
Anthony Scaramucci első feladatának a szivárogtatások leállítását nevezte.
Nem akart az új főnöknek dolgozni.
Chelsea Clinton szerint Bannon sértegeti a kövér embereket, Trump támogatói szerint azonban ez csak egy ártalmatlan poén volt.
Trump elnökségének igazi sztárja, az egy mondaton belül önmagát cáfolni képes fehér házi szóvivő stratégiai szerepbe húzódna a napi megaláztatások elől.
Ami Oroszországban történt, ellentmond az alapvető demokratikus értékeknek, mondta Sean Spicer szóvivő.
Óriási botrány van Trump Twitter-posztjából, de Sean Spicer szerint az elnök valójában nem is fenyegette meg az FBI kirúgott igazgatóját.
Végül kompromisszummal oldódott meg a patthelyzet.
Sean Spicer ezután azzal próbálta menteni a helyzetet, hogy azt mondta, a német diktátor legalább nem a saját népe ellen vetette be a gázt.
Paul Manafortnak orosz kapcsolatai miatt kellett korábban lemondania. Most már olyan, mintha ott sem járt volna.
Sean Spicer nem először dolgozik a Fehér Házban.
Pedig nem Trump nem lesz miniszter a Trump-kormányban.
Pedig azt is megtiltotta, hogy ez kiszivárogjon.
Haha, gondolja Putyin ennek hallatán.
Az elnöknek nagyon nem tetszett, hogy a szóvivőjét egy nő játszotta. Ezért most már az igazságügyi miniszterét is egy nő parodizálja.