A leghasznosabb miniszterelnök-helyettese akkor arról írt alá szándéknyilatkozatot, hogy Magyarország és Irán együtt építene kis, 25 megawattos atomreaktorokat, amelyeket Afrikában és Ázsiában adnának el.
A Balog Zoltánhoz kapcsolódó okirat-hamisítási ügyről kérdezték a püspök jóbarátját, Semjén Zsoltot. Minőségi kérdőjel-használat lett az eredmény.
A miniszterelnök-helyettes szerint az egyházaknak adott állami vagyon minden esetben a magyar társadalom érdekeit szolgálják.
Arról pedig, hogy miért szerepelt Nacsa Lőrinc KDNP-s frakcióvezető-helyettes fizetési listáján, azt mondta, hogy Nacsa nem lát bele a lelkekbe.
„Maga az Isten akarta azt, hogy ő Krisztusban, mint ikonban látható legyen, tapasztalható legyen, köztünk legyen” – magyarázta Semjén Zsolt 2024-ben Miskolcon.
„És súlyosan árt az egyháznak.”
Magabiztos volt, azt hitte, hogy a kormánypárti kapcsolatai meg fogják őt menteni – mondta a sztorit kirobbantó újságíró egy podcastban.
A KDNP megkeresésünkre csak annyit közölt, hogy reprezentációs céllal vettek 5000 darabot a pártvezető új könyvéből.
A mű értékei kivételesek, mégis olcsón tudtak hozzájutni.
Indul a nemzeti emlékezetpedagógiai program.
Az idei Tusványoson megtudtuk azt is, hogy Magyar Péterék helyett miért csak egy százalék alatti pártokat hívtak meg vitatkozni.
Tusványoson voltak állítólagos marxisták, akikkel kedélyesen cseverésztek a Fidesz-közeli eszmetörténészek. Voltak fesztiválozók, akik szerint Magyarország problémáit a Fideszen belüli változtatással kell megoldani. Sátrazós-vonatozós riport a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborról.
Tusványos 2024 képekben.
A KDNP-s miniszterelnök-helyettes megmagyarázta, miért lépett ki a KDNP az Európai Néppártból, majd kérdések merültek fel Ukrajnával kapcsolatban is.
„Ebben a háborúban egymillió ember halt meg. Meghalt bárki is amiatt, hogy a klíma működött vagy nem működött?”