serie a

Összeesett egy játékos, lefújták az Udinese-Roma meccset

A 24 éves római Evan Ndickát hordágyon vitték le, miután előredőlt, majd lerogyott a földre.

Haász János
sport

Több százan verekedtek össze Rómában a városi derbi előtt

Nem feltétlenül voltak kiegyenlítettek az erőviszonyok.

Székely Sarolta
foci

Négy évre tiltották el Pogbát

Ha sikertelen lesz a fellebbezés, szégyenteljesen érhet véget az elmúlt évtizedek egyik legtehetségesebb középpályásának karrierje.

Szily László
sport

16 hónapra eltiltották a Juventus korábbi elnökét, Andrea Agnellit

Agnelli az egyesület teljes vezérkarával együtt tavaly novemberben mondott le.

Herczeg Márk
futball

Ranieri zokogott: 94. percben esett góllal juttatta fel a Cagliarit, ahonnan lényegében elindult edzői karrierje

Mindig is vissza akart térni a klubhoz, egyszer már feljutott velük, bő harminc éve.

Lovas Gergő
foci

A fekete bőrű focisták több sárga és piros lapot kapnak, mint a fehérek az olasz labdarúgó-bajnokságban

Szurkolók jelenléte nélkül viszont ez a különbség nem figyelhető meg.

Fődi Kitti
foci

Évi 3,3 milliárd forintért Budapestre hozná az olasz szuperkupát Orbán Viktor

Spórolós idők járnak, de azért nem vagyunk állatok.

Kaufmann Balázs
foci

Félház lehet csak az olasz bajnokikon a koronavírus miatt

A beltéri sportrendezvények esetében a sportminisztérium 35 százalékra csökkentette a megengedett nézőszámot.

Rényi Pál Dániel
járvány

Összezuhanás helyett a visszaszerzett BL-lel és Serie A-val villant ősztől a Sport TV

Az NFL után a Bundesligát is elvitte az Aréna 4, a Sport friss topfocis szerződések bejelentésével reagált.

Szily László
Média

Nem indulhatnak a szuperligás csapatok az olasz labdarúgó-bajnokságban

A jelzés a Serie A történetének két legeredményesebb csapatának, a jelenleg is címvédő Juventusnak és az AC Milannak szólt, melyek még hivatalosan nem léptek ki az Európai Szuperligából.

Szász Zsófi
foci

Megvan az első koronavírusos topfocista

A Juventus olasz válogatott védője, Rugani. Hiába burokban élő, remek fizikai állapotú élsportoló, ő is elkapta.

Szily László
olaszország

Cristiano Ronaldo lepacsizott a láthatatlan rajongókkal a zárt kapus Juventus-Inter meccs előtt

Ki hitte volna, hogy pont ő lesz a járvány Buster Keatonja, aki pompás színészi alakítással emlékezik meg a vírusról?

Szily László
olaszország

Olasz élvonalbeli focimeccsek maradnak el a koronavírus miatt

Az észak-olaszországi Lombardia és Veneto térségében lezárják az új koronavírus gócpontjait, az ott élők két hétig nem hagyhatják el a területet, és senki sem léphet be oda.

Herczeg Márk
Egészségügy

Lukaku tanár úr kontra közben oktatta Martinez diákot

35-tel futott, de ekkor sem tudott kibújni a bőréből.

Szily László
olaszország

Sorozatban nyolcadszor olasz bajnok a Juventus

Fölényesen vezeti az örökranglistát.

Herczeg Márk
futball