Seszták Miklós pénzügyi vagyona a parlamenti 15 éve alatt 544 százalékkal gyarapodott, pedig már 2012-ben is a második leggazdagabb politikusként ült a parlamentben.
A város parlamenti képviselője volt a NER tizenhat évében Seszták Miklós, akit hétfőn vettek őrizetbe.
„A végén mindketten meg fogják védeni az igazukat” – ebben bízik a volt propagandaminiszter.
„Az elmúlt hetekben az ügyészség a közéleti érdeklődés középpontjába került” – írják. Így is lehet mondani.
Egy nap, két politikus, totális kommunikációs zűrzavar, börleszkbe illő jelenetek. És egy volt miniszterelnök, aki inkább elment meccset nézni.
Röviden és tömören sommázta az igencsak sűrű és eseménydús hétfői napot.
A volt kulturális és innovációs miniszter egykori államtitkárát, Varga-Bajusz Veronikát is előállították.
Seszták hétfőn bement a Központi Nyomozó Főügyészség épületébe, és ott találkozott Tasnádi Katalinnal, aki reggel bement az ügyészségre elvinni annak a három ügynek a saját hatáskörbe vonó határozatát, amelyet az NVVH átvesz. Ha már Seszták ott volt, őrizetbe is vették.
Az ügyben korábban letartóztatott két gyanúsított Jellinek Dániel üzletember, az Indotek Group vezérigazgatója és Szivek Norbert, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatója.
A KDNP-s képviselő az őrizetbe vétele előtt azt mondta, „annyira felfokozott a közhangulat, hogy a vágyott elszámoltatás miatt szerintem bármi megtörténhet”.
Bűnügyekkel foglalkozott hétfőn az Országgyűlés.
Pénzfutárok vitték az ügyészség indítványa szerint a korrupciós pénzt Sesztáknak, akit azzal vádolnak, hogy az MNV vezérével védelmi pénzt szedtek a hatalmi pozíciójukból, egy már létező vesztegetési rendszer átvételével, továbbá buszbeszerzések után is jogtalan előnyt kértek.
A napirend előtt Magyar az ügyészségbe vetett bizalom visszaállításáról, Baka András jelölésének visszautasításáról beszélt, míg az ellenzéki képviselők Mandinertől Schmidt Máriáig és tovább terjedő hajtóvadászatot, abszolút filmszínházat emlegettek.
Az NVVH elnöke a 444-nek beszélt arról, miért pont a ma bejelentett négy üggyel kezdi munkáját a hivatal, és azt is elmondta, hogy az NKA-ügy „jó kezekben van”, azért nem látták értelmét átvenni, „mert az már egy igencsak alaposan feltárt ügynek tekinthető”.
A két képviselő mentelmi jogát délelőtt függesztették fel.