shutdown

Így hajszolta bele magát elnöksége legnagyobb vereségébe Donald Trump

Valamit nagyon félreértett, amikor azt hitte, hogy a kormányzat megbénításával kizsarolhat 5,7 milliárd dollárt a demokrata törvényhozástól a határfal megépítésére. Azóta három százalékpontot romlott a megítélése, totális visszavonulásával pedig még konzervatív rajongóit is magára haragította.

Király András
külföld

Az amerikai kormányzat leállása miatt tovább késik a Falcon Heavy tesztje

Ez a Space X nagyobb rakétája, amivel a Holdig, sőt a Marsig szeretnének jutni.

Sarkadi Zsolt
űrkutatás

Az amerikai üzleti elit ráparázott, hogy Trump komolyan gondolja a kormányzat megbénítását

A Goldman Sachs a múlt pénteken még 50:50-re tippelte ennek az esélyét. A héten egy vezető republikánus már 75 százalék esélyt látott rá.

Király András
külföld

Törökországban most a Youtube-ot lőtték le

Botos Tamás
külföld

Teljesen megbénították Bangkok központját a tüntetők

A kormány lemondását követelők egyelőre békések és a rendőrség sem avatkozott közbe. A főváros központja leállt.

Botos Tamás
külföld

Az amerikaiak megtalálták az anti-rezsicsökkentést

Kiderült, hogy a szegényeknek pénzt adni még mindig jobban megéri a politikában.

Kerner Zsolt
politika

Megállapodtak az amerikai adósságplafonban

Hivatalosan csak később jelentik be, de a CNN és az AP szerint megállapodtak a szenátusban a megoldásról. Az adósságplafont február hetedikéig emelik meg, az ideiglenes költségvetés pedig január 15-ig fedezi a szövetségi kormányzat kiadásait.

Kerner Zsolt
külföld

A kormányzat leállása miatt rárohadt a paradicsom Michelle Obamára!

Király András
külföld

Ma sem sikerült megállapodni az amerikai kormányzat újraindításáról

Obama most a mérsékeltebb, szenátusi republikánusokkal tárgyalt. Egész nap nagy volt a csend, ami akár jót is jelenthetett volna. De mégsem.

Király András
külföld

Remek csapdába csalta magát az amerikai törvényhozás

Elég gyorsan kéne dönteniük az adósságplafon emeléséről - <a href="https://444.dpb.hu/2013/10/05/panikot-akarnak-panikoljanak-az-amerikai-adosagplafon-miatt4/">erről bővebben itt</a> -, amihez viszont jó volna tudniuk, hogy amúgy hogy állnak a dolgok az amerikai gazdaságban. De mert október elsejétől leállt az amerikai kormány, azok a hivatalok sem működnek, ahol ezt kiszámolnák nekik.

Király András
külföld

Az amerikaiak hatvan százaléka kirúgná az összes kongresszusi képviselőt

Horváth Bence
külföld

Most akkor egy képben elmagyarázzuk, miről szól az amerikai kormányzat leállása

Ennyi.

Király András
külföld

Ingyen Starbucks a politikai békéért

Bede Márton
külföld

Nem érti, hogy mi folyik az USA-ban?

Király András
külföld

Az amerikai leállás képei

Október elsején a Fehér Ház kimondta az amerikai kormány részleges fizetésképtelenségét. A shutdown nem jelenti a szövetségi tevékenységek teljes beszüntetését, csak a nem létfontosságú munkahelyeken szünetel. Ilyenek például a múzeumok és a nemzeti parkok.

Botos Tamás
külföld