A rajongók örülnek neki. Pedig a dal nem új, csak egy régi nóta újra felvett verziója.
Az eseményt a külügyminiszter a tőle elvárható módon arra használta fel, hogy kiálljon Oroszország mellett.
Sőt, nem is csak egy. A most elfogadott tennessee-ihez hasonló törvényre készül még négy állam.
Az építési és közlekedési miniszter szerint „az, hogy otthon valaki vasutat tologat, és látott már játékvasutat, az nem azt jelenti, hogy ért hozzá”.
A terv nem csupán program, utasítás, hanem mozgósító erő is!
Újabb 5 évig Semjén Zsolt a kormánypárt elnöke.
Még a nehézségekből is „egészen jól kikeveredtünk”.
Oly korban élünk mi e földön, amikor a kis sikerek is sikerek.
A miniszterelnök lánya egy konferencián beszélt arról az egyetlen esetről, amikor úgy érezte, hogy konfliktusba került a munkája és a családi háttere.
Bevásárlókörúton a BDPST Group.
Volt, ahol nem tudtak annyi hajót biztosítani, mint amennyien bérelni akartak.
Vesszen a stiló, éljen a kényelem!
Négy évig folyt a kísérlet állami intézmények dolgozói között: a produktivitásuk megmaradt, a stressz-szintjük viszont csökkent.
Az elmúlt négy évben senki se fertőződött meg, így a WHO hivatalosan is maláriamentessé nyilvánította a világ legnépesebb országát.
A mai szakasz utolsó három kilométere kemény emelkedő volt.