Az új nemzeti alaptantervvel együtt bevezetik a hazaszeretetre nevelő tanórákat. Ovisoknak kokárdakészítés, középiskolásoknak honvédelmi ismeretek.
Egyetértettek abban, hogy ez nagyon fontos.
A lecserélt honvédelmi miniszter szerint értékszűrőt kellene alkalmazni a globális folyamatokkal szemben: „ami a mi értékrendünkkel ellentétes, azt ne fogadjuk el, ne vegyük át. A szűrő pedig a szívünkben van.”
Merőben szokatlan már Nyugat-Európában, hogy egy katonai vezetőt öltöztessenek civilbe, és bízzák rájuk a hadsereg civil kontorollját. Nálunk persze így lesz.
A honvédelmi miniszter szerint „spirituális értelemben is” példát kell mutatnunk Európa nyugati felének.
A három bizonytalan egyéni mandátumból kettő a Fidesznek áll, ezekkel lenne meg a 133 hely, a tuti kétharmad. De van még egy rejtett tartalékuk is.
Tíz év alatt Csehországgal együtt.
Kucsák László neve elrejtve az önkormányzati kalendárium keresztrejtvényben? Vagy Németh Szilárd receptjei? Esetleg a címlap, kizárólag Simicskó István fotóival?
A honvédelmi minisztertől megkérdezték, mit keresnek a fideszes politikusok - köztük ő is - az óvodákban.
Nincs Mikulás, Nyúl és farsang, fiam, ha nem pózolsz a Simicskó bácsinak! Péntek délután megijedtek, és visszavonták a döbbenetes rendelkezést.
A kampányvonaton nincsen fék. Vajon Simicskó István azt is elmondta az ovisoknak, hogy természetesen ezt a felújítást is EU-s pénzből végezték?
Nem ezen fogunk spórolni.
A Magyar Honvédséggel vetetik meg a kormánytagok és a külföldön rekedt állampolgárok szállítására alkalmas, honvédek csapatmozgatására már kevésbé alkalmas gépeket.
A miniszter szerint adventkor a katonáknak is fel kell tölteniük „lelki fegyvertárukat".
Papírforma szerint jól megfingatták volna Simicskó honvédelmi minisztert a bizottsági meghallgatásán, ehelyett egészen jól jött ki a dologból. Hogy történhetett?