Többen is egy ismeretlen, külföldi, vélhetően brit telefonszámról kaptak sms-t.
Szerencsére egyelőre úgy tűnik, hogy a kárt szenvedők száma elenyésző. Akit mégis megrövidítettek a csalók, az a rendőrségnél jelentkezhet.
Hiába jött üzenete, hogy csomagja érkezett, ne nyissa meg az SMS-ben található linket!
Még időben, hogy ne induljanak el az emberek 160 kilométerre beoltatni magukat.
Itt lehetne bejelenteni, ha valaki hibát észlel az oltási rendszerben.
Az AstraZenecánál küldtek ki téves értesítéséket. 74 ezer oltást kell elhalasztani.
Így még nem derült ki, hogyan tervezik megoldani a csütörtök esti sms-káoszt.
Vakcinakáosz: tömegével hívnak olyanokat sms-ben, akik nemrég kaptak oltást, sokaknak több száz kilométert kellene utazniuk.
74 ezer krónikus beteget terveznek a hétvégén oltani AstraZeneca vakcinával.
A szegedi férfi a munkahelyén és a lakásán is kereste a nőt, végül már az anyja ajtaját rugdosta.
Miután kiderült, hogy a bukott olasz belügyminiszter egyelőre megtarthatja a mentelmi jogát, a magyar kormányfő támogatásáról biztosította Matteo Salvinit.
De akkor is megfigyelte a lányt, amikor munkába ment.
Egy technikai hiba miatt nyolc hónap késéssel jutott el hozzájuk szerettük Valentin-napi üzenete.
A szakítás után szinte percenként hívogatta, majd sms-ben fenyegette a nőt.
Sőt a korábbi társa és rokonsága is nagy számban jelentkezik képviselőnek a településen.