„Azt gondolom mondanom sem kell, hogy ezek a lakások nem azért vannak, hogy jól kereső embereknek vagy Pokornihoz közel álló sofőröknek adja az önkormányzat, hanem a kerületi rászorulóknak, akik közül egyébként rengetegen várnak most is lakásra, csak nem tudunk nekik adni, mert nincsen használható üres.”
Az elején még megúszhatta volna pénzbírsággal és pár büntetőponttal a dolgot, végül megbilincselték és előállították.
A taxis elhajtott, a sofőrhöz mentőt kellett hívni, a forgalom megakadt.
A sokkot kapott anyának három gyereke maradt a buszon, közülük kettő becsípődve.
A szíve nem bírta a stresszt.
Felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés, és közúti járművezetéstől eltiltás lehet a „jutalma”.
A videón úgy látszik, hogy a szabadon guruló furgon a mögötte álló autónak is nekikoccant, a sofőr szerint azonban nem történt koccanás.
Magyar Benny Hill.
Megbüntették a sofőrt, aki a furgonjával úgy szállított egy kisteherautót, hogy annak a platójára felpakolt egy személyautót is.
A négyéves gyerek meghalt.
Étel nem volt nála, az amerikai férfi esővizet ivott.
Már októberben bűnügyi felügyeletbe került.
Gyorshajtás miatt fotózták le az autót, alig hittek a szemüknek, amikor meglátták a radarképet.
Végignézte, ahogy az idős férfi feltápászkodik.
A tűző napon parkoló buszban több mint 50 fok volt, a gyereket nem tudták megmenteni.