Több körben vásároltak meg csaknem 400 hektár földet.
A nőt a családi házuknál olyan súlyosan bántalmaztak, hogy a helyszínen életét vesztette.
A kórházban meghalt az egyik megtámadott járókelő.
„Beszéljünk őszintén, választás közeledik” - mondta Gelencsér Attila a polgármestereknek, akik játszóterek helyett inkább az egészségügy működésére fordítanák a pénzt.
A férfi annyira meggyőző volt, hogy akadt áldozata, aki majdnem másfél milliárd forintot bízott rá.
Az eddigi polgármester, Csákovics Gyula nyert 75,28 százalékkal.
Szendefy Mária az országos politikai tendenciákat látva hozta meg a döntését.
Szabolcsban egyáltalán nem, Somogyban közös listán indulnak a párt tagjai egy helyi szervezettel a megyei közgyűlési helyekért.
Három megyére adtak ki másodfokú riasztást.
Várják, de hiába.
Hamis nyomtatványokkal próbálta igazolni a pénz felhasználását, amiket előre aláíratott a gondozottakkal.
Egy 20 milliót érő önkormányzati ingatlant 6 millióért vehettek meg a polgármester gyerekei.
A 27 éves nő eltitkolta terhességét ismerősei előtt.
A férfi rendszeresen verte, koldulni küldte és prostitúcióra kényszerítette a lányt.
A Somogy megyei Várdán és Budakeszin.