Tényi István akarta tisztázni, hogy tényleg az alkotmányos rend ellen szervezkedik-e az üzletember, de a hatóság szerint ezt kormánypárti megszólalások alapján nem lehet megállapítani.
Az Abcúg végigkérdezte az embereket két kis faluban. A migránsozás átment a kormányzati propagandából, a többi nem igazán érdekli őket.
A nyugati kormányok közül egyedül a magyar támogatja az elnököt a macedón belpolitikai vitában.
A főminiszter szerint a civilek eddig önkéntesen hozták nyilvánosságra, hogy kapnak-e külföldről pénzt. Ez egyébként így nem igaz, tavaly még éppen ezzel indokolta egy fideszes képviselő, miért mond nemet a Jobbik-féle javaslatra.
A valóság ezzel szemben az, hogy pontosan lehet tudni.
Simicska bábja Vona, Soros bábja Botka, ilyen egyszerű a világ.
Csizmadia László ceremóniamester hergeli az ötven fős tömeget.
A macedón jobboldal szerint Soros György az albánok kezére játszaná az országot. Az EU már szankciókkal fenyegeti a balkáni államot, de a magyar kormány kiállt a macedón nacionalisták mellett.
Pedig a Fidesz alelnöke szerint azok Soros György megbízottjait, akik még békés járókelőkbe is belekötöttek.
Arra tényleg kevesen számítottak volna, hogy ezzel is ki kell egészíteni a rettegett spekuláns bűnlistáját.
Lefőtt a kávé, Dzsordzsi bácsi! Egykori gazdájukat becsmérlik a Soros-ügynökök.
Csodálatos, örökérvényű hangfelvétel 1988-ból a magyar örökkévalóságnak.
A Magyarországról szóló EP-vita másnapján fogadja a bizottság elnöke a CEU alapítóját.
És a CEU-t sem tartja veszélyesnek, bár szerinte a Soros-féle alapítványok az új világrend kiépítésén dolgoznak.