Beigazolódott a gyanú. Nincs még itt semmilyen döntés, előbb kíváncsi arra a sportszövetség, hogy a magyar kormány mit tud neki felajánlani.
Pénzt már adott hozzá a kormány, de a költözés bejelentésének, sőt az erről szóló szövetségi döntésnek vagy szándéknak sincs egyelőre semmi nyoma.
A magyar sport sziklaszilárd alapja, hogy szinte kizárólag olyan elnököket választanak meg a szövetségek, akiknek semmi közük a sportághoz, de kormányzati kapcsolataikon keresztül hátha hoznak pénzt. Hihetetlen, hogy ebben a rendszerben az úszóknál hogyan tudott csúfosan megbukni Bienerth Gusztáv.
Évi 150-200 millió forinttal kevesebből gazdálkodhat a szövetség.
A kajak-kenu, az úszás és a vívás tartja továbbra is az élvonalban a magyar sportot. Küzdősportokban viszont kishatalom sem vagyunk. Az olimpiai eredmények alapján érthetetlen, hogyan döntöttek a milliárdok elosztásáról a sportágak között.