Egy nap alig keresnek többet, mint amennyi egy lattéra elég lenne Nagy-Britanniában.
A lázadót a kávézó kirúgta.
Monetáris csoda, amit a feltölthető ajándékkártyákkal összehoztak.
A cég szerint eddig se volt jellemző, hogy bárki pornót nézzen a kávézóikban, de egy pornográfia ellen harcoló civil szervezet nyomására jövőre már blokkolni is fogják ezeket a tartalmakat.
Brüsszel szerint „az adóztatás elmaradása ebben az ügyben a luxemburgi és az amerikai adótörvények közötti eltérések eredménye, nem pedig a különleges bánásmódé”.
A Luckin Coffee-t Kínán kívül egyelőre alig ismeri valaki, de a start-up így is a legsikeresebb új vállalkozások elitligájában landolt.
Évi 1 milliárd műanyag szívószáltól szabadul meg a világ 2020-tól.
A Starbucks vezére a pletykák szerint 2020-ban demokrata színekben indulna az amerikai elnökválasztáson.
Howard Schultz irányítása alatt lett a 11 kávézós apró cégből 28 ezer üzlettel rendelkező globális óriás.
Jó hely lett a Starbucks, / Most már ingyen ...hatsz.
Philadelphiában két fekete férfit tartóztattak le, miután nem voltak hajlandóak elhagyni a kávézót. Országos ügy lett belőle.
Birtokháborítással vádolták a két férfit, akik egy harmadik társukkal találkozni tértek be a kávézóba.
Egyelőre csak pár helyen, de pizza- és tiramisu fronton támad a világ egyik legismertebb kávézólánca.
Hírek, amik csak Kaliforniából jöhetnek.
Vagy valami ilyesmi.