De börtönbe ezúttal nem kell vonulnia.
A Time címlapja ismerten fontos Trump számára. Talán ezért is lehetett, hogy Musk arról posztolt pénteken, annyira szereti Trumpot, amennyire egy heteró férfi szerethet egy másikat.
„Ő egy igazán gonosz ember, egy nagyon rossz ember” – mondta a Tesla-vezérről Donald Trump volt fehér házi tanácsadója, Orbán Viktor harcostársa.
Bevonulásakor azt mondta, hogy büszke arra, hogy börtönbe megy.
Donald Trump volt tanácsadóját azért ítélték el, mert nem tett eleget a Capitolium ostromát vizsgáló bizottság idézésének.
4 hónapra.
A jobboldali akadémia ellen csalás miatt nyomoztak, de most újrakezdenék. Trump egykori főtanácsadója már korábban is szívesen hozta fel a központját Budapestre.
Úgy tűnik, a miniszterelnök Trump bukott tanácsadóját látta vendégül az amerikai kormány akármelyik képviselője helyett.
Kuo Ven-kujt New Yorkban vették őrizetbe, le is tartóztatnák, nehogy megszökjön. Annak idején az ő jachtján vették őrizetbe a Trump híveit meglopó Steve Bannont is.
Majdnem ugyanazon a napon és nagyon hasonló módszerekkel ostromolta meg a szélsőjobboldali tömeg a demokrácia intézményeit Brazíliában, mint két éve az USA-ban.
Bannont többek között azzal vádolják, hogy átverte és lehúzta Trump legelvakultabb támogatóit. Nemrég egy másik ügyben négy hónapnyi börtönre ítélték, itt érezte azt a magyar miniszterelnök, hogy az nincs rendben.
Trump volt tanácsadójának, akit a menesztése után Orbán Viktor is fogadott, 6500 dollárt is be kell fizetnie.
„Soha nem fognak elhallgattatni. Előbb meg kell ölniük” – mondta.
Amiért „törvények felett állónak” gondolta magát és figyelmen kívül hagyta a Capitoliumi zavargásokat vizsgáló kongresszusi bizottság idézését.
Trump korábbi stratégája eddig nem volt hajlandó együttműködni a hatósággal, pedig fontos információi lehetnek arról, mi is történt a január 6-i zavargások előtt.