A mentőhelikopter egy két és fél éves lengyel kisfiúhoz kellett, mert nem tudta elmondani, van-e baja.
A 17 éves fiú az öccseivel ásta ki a mély gödröt.
A tilalom az elektromos cigarettákra nem vonatkozik, pedig a gyártók ezzel éppen a fiatalokat célozzák meg.
A strand ugyan nyitva lesz, de fürödni tilos.
A nagyon ritka fertőzést egy párkányi fürdőben kaphatta el a tizenegy éves fiú.
A dél-szlovákiai fürdőt két napra bezárták és fertőtlenítették. A fiú állapota kritikus.
Az önkormányzatok az inflációt meghaladó mértékben emelték a strandbelépők árait. Van, ahol 47 százalékos a drágulás.
Infláció felett nőttek a jegyárak, de a strandok nem tudnak árakat csökkenteni, mivel az energiaválság előtti időhöz képest többszörös árat fizetnek, és a dolgozók bérét is emelni kellett.
A buldózer sofőrjét korábban már elítélték gondatlanságból elkövetett, halált okozó közlekedési bűncselekményért.
Már idén nyáron építhetnek egy moduláris elemekből összeállítható Dunafürdőt a Palatinusnál.
Ebből most nem lehet várat építeni.
Azt viszont még mindig nem tudni, honnan származtak.
Hát strandot lezártak.
A fideszes polgármester szerint most már mégiscsak be kellene fejezni az építkezést.
Megcsúszott a nedves talajon, eltört a lába.