stream

Az év embere

Rovart neveztek el róla, találkozott a pápával és az amerikai elnökkel, lehordta a világ vezetőit az ENSZ-ben.

Botos Tamás
ÉLET

Fentről minden más - az év drónképei

Behavazott utcák, lebombázott települések és egy óriási plüssmackó: 2019 legjobb drónfotói következnek.

Botos Tamás
ÉLET

Nekünk Mohács kell: húsz év után folytatódhat a Szomszédok

Az egykori technikai rendező már kamera elé is állította Vágási Ferit.

Botos Tamás
ÉLET

Országházi gyerekkarácsony: nyolcszáz hátrányos helyzetű iskolás és Kövér László

"A Szent Korona közelségében érezzétek meg az együvé tartozás örömét."

Botos Tamás
Politika

„A modern civilizáció megtestesülése”: Kim Dzsongun átadott egy komplett várost

Makettszerű épületek, és elgyötört arcok a szocialista mintatelep átadóján.

Botos Tamás
Külföld

Új ország lehet a világ egyik legnagyobb rézbányájának szigetéből

Bougainville egy szegény sziget Pápua Új-Guineában. Most népszavazáson dönthetnek: a tét pedig a függetlenség mellett egy dollármilliárdos üzlet sorsa.

plankog
Külföld

Tízezrek tüntettek a nők elleni erőszak megfékezéséért Franciaországban

"Túl sok volt az olyan eset, amikor a gyilkosságok megelőzhetőek lettek volna."

Botos Tamás
Külföld

Ferenc pápa: Nem a migráció a probléma gyökere, hanem az, ami menekülésre kényszeríti az embereket

"Minden ország felelőssége, hogy szembenézzenek azokkal a gondokkal, amelyek miatt menekülésre kényszerültek hazájukból az emberek."

Botos Tamás
Külföld

‌Történetének egyik legsúlyosabb bozóttüzével küzd Ausztrália

A lángok terjedését felgyorsította a szélsőséges szárazság, amit a szakértők szerint a klímaváltozás okoz.

Botos Tamás
Külföld

A Szent Márk-bazilika helyrehozhatatlan károkat szenvedett a velencei árvízben

Az elmúlt 1200 évben mindössze ötször fordult elő, hogy elázott a székesegyház.

Botos Tamás
Külföld

Így rajzolta át az új Puskás Stadion Budapest látképét

Húsz méterrel veri a Népstadiont.

Botos Tamás
budapest

Két új könyv, ami árnyalja Budapest ostromának és Magyarország hidegháború alatti szerepének történetét

Ungváry Krisztián új könyvében a II. világháború végén Budapesten harcoló német elit tagjait vette sorra, Békés Csaba pedig a hidegháború alatt a nagyhatalmi érdekek között helyezkedő szocialista Magyarország sorsát elemezte.

Herczeg Márk
irodalom

Ezt csinálta Erdogan este, miközben megbénult Budapest közlekedése

Megjelenetek a képek arról, mi történt Gül baba türbéjénél, miközben a budapestiek az utcán várakoztak.

plankog
ÉLET

Se Merkelt, se a játékost nem látni a krikettpályán a delhi szmogban

Felfoghatatlan: a határérték húszszorosa a légszennyezettség India fővárosában.

Botos Tamás
Külföld

Magyarország legfőbb ügyésze, a házelnök és Mészáros Lőrinc hátrányos helyzetű fiatalokkal fogott kezet

Tudta? Kövér László a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület elnöke is.

Botos Tamás
Politika