Rovart neveztek el róla, találkozott a pápával és az amerikai elnökkel, lehordta a világ vezetőit az ENSZ-ben.
Behavazott utcák, lebombázott települések és egy óriási plüssmackó: 2019 legjobb drónfotói következnek.
Az egykori technikai rendező már kamera elé is állította Vágási Ferit.
"A Szent Korona közelségében érezzétek meg az együvé tartozás örömét."
Makettszerű épületek, és elgyötört arcok a szocialista mintatelep átadóján.
Bougainville egy szegény sziget Pápua Új-Guineában. Most népszavazáson dönthetnek: a tét pedig a függetlenség mellett egy dollármilliárdos üzlet sorsa.
"Túl sok volt az olyan eset, amikor a gyilkosságok megelőzhetőek lettek volna."
"Minden ország felelőssége, hogy szembenézzenek azokkal a gondokkal, amelyek miatt menekülésre kényszerültek hazájukból az emberek."
A lángok terjedését felgyorsította a szélsőséges szárazság, amit a szakértők szerint a klímaváltozás okoz.
Az elmúlt 1200 évben mindössze ötször fordult elő, hogy elázott a székesegyház.
Húsz méterrel veri a Népstadiont.
Ungváry Krisztián új könyvében a II. világháború végén Budapesten harcoló német elit tagjait vette sorra, Békés Csaba pedig a hidegháború alatt a nagyhatalmi érdekek között helyezkedő szocialista Magyarország sorsát elemezte.
Megjelenetek a képek arról, mi történt Gül baba türbéjénél, miközben a budapestiek az utcán várakoztak.
Felfoghatatlan: a határérték húszszorosa a légszennyezettség India fővárosában.
Tudta? Kövér László a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület elnöke is.