sulyok lászló

Ilyen összezavarodott Fideszt még soha nem láttunk

Szarok a kórházak. Brüsszel nélkül senkik vagyunk. A NER-esek kullancsok, jaj, mégsem. Az elnök szatyor fing. Ezeket nem mi mondtuk, hanem a Fidesz és a különböző leágazásai. Teljes káoszt hozott a Magyar Péter-pánik a kormánypártnál.

Rovó Attila
vélemény

Nem kell várni szilveszterig, karácsony utolsó napján intéz beszédet a magyarokhoz Sulyok Tamás államfő

A karácsonyt mi még komolyan vesszük, ellentétben Európa nyugati felével - indokolta az államfő, hogy miért nem újévkor beszél.

Haszán Zoltán
belföld

Sulyok Tamás a magyarországi zsidó vezetők előtt beszélt apja nemzetiszocialista múltjáról

Megrendítette, amit az apjáról hallott, ő mindig úgy hallotta, nem ártottak senkinek. „Személyes múltamat is vállalva hajtok fejet a holokauszt valamennyi áldozata előtt” – mondta az államfő a holokauszt emléknapján.

Kolozsi Ádám
POLITIKA

Több forrás bizonyítja, hogy Sulyok apja nemzetiszocialista pártvezető volt, a Parlamentben mégis azt figyelmeztetik, aki erről beszél

Párttársai vallomásai, újságcikkek és beadványok is igazolják, hogy Sulyok László a nyilasoktól is jobbra álló párt egyik vezetője volt 1944-ben. A történészek nem értik, miről beszél az Országgyűlés alelnöke.

Kolozsi Ádám
POLITIKA

Sulyok hazudott egy kisgazda politikushoz fűződő rokoni kapcsolatáról is

Távoli kapcsolat helyett véletlen névegyezés.

Botos Tamás
POLITIKA

A családi legendárium szerint filoszemita Sulyok László pártirodát és „zsidóbútorokat” is igényelt az elhurcoltak vagyonából

A köztársasági elnök édesapja a Baky László-féle Magyar Nemzeti Szocialista Párt megyei szervezetvezetőjeként szerezte meg a deportált székesfehérvári zsidók tulajdonát.

Uj Péter
Történelem