A 27 éves támadót súlyos testi sértés, garázdaság és kábítószer fogyasztása miatt tartóztatták le.
A balástyai meccsen az edző egy kisebb tömegjelenetnek vetett így véget.
Egy járókelő támadt az úttesten vonulók egyikére, akit mentő vitt el. Súlyos testi sértés miatt indult eljárás.
Még tavaly augusztusban a Lánchíd közelében lévő szórakozóhelyen keveredett tettlegességig fajuló vitába egy hölggyel Győrffy Balázs.
A megvert szurkolótárs egyébként szintén magyar.
Később egy törölközővel is az autóhoz kötözte a súlyosan bántalmazott nőt, aki végül el tudott menekülni.
A volt politikust csütörtökön hallgatták ki gyanúsítottként.
Az áldozat ügyvédje szerint hiába zökkenőmentesen zajlott a műtét, az eset súlyos testi sértésnek tekinthető.
A német állampolgár a tavalyi budapesti támadássorozat egyik elkövetője volt a gyanú szerint.
Az áldozatra a civilben arra kocogó ózdi rendőrkapitány talált rá.
A férfi nemcsak ütötte, harapta is a nőt, akinek törött lábbal kellett elmenekülnie otthonról.
Továbbra is súlyos testi sértéssel gyanúsítják a magyar válogatott nemrég visszavonult focistáját.
A rendőrség súlyosbított a bűncselekmény minősítésén, korábban garázdasággal és könnyű testi sértéssel gyanúsították a játékost.
„Bizonyítottság hiányában” mentették fel a férfit, aki a vád szerint egy teleszkópos fémbottal vert meg hajléktalanokat, akik közül az egyik életveszélyes sérülést szenvedett, két hónappal később pedig tüdőgyulladásban meghalt.
Nem tüntetésre tartottak, csak ebédelni. Egyiküknek orr- és arccsontja tört, másikuk agyrázkódást és koponyazúzódást szenvedett.