„Ez minden, ami maradt tőle, a bal cipője.”
A vád szerint Gulnara Karimova kenőpénzt fogadott el az üzbég távközlési ágazathoz való hozzáférésért cserébe, a pénzt pedig svájci bankszámlákon keresztül mosta tisztára.
A lopást jól megtervezhették.
A legfrissebb mérés szerint 5299 méteren érte el a hőmérséklet a fagypontot.
Egy kisiklott vonat rongálta meg a pályát.
Váratlan fordultat az M237-es farkas kilövésének ügyében.
A tömegközlekedést is le kellett állítani.
Az erdőtüzek nyarát éljük.
Megdőlt a globális átlaghőmérséklet 2016-os rekordja.
Egymillió köbméter szikla csúszott szépen lassan lefelé a közeli hegyoldalról, amiért már egy ideje el kellett hagyni a falut.
Az államfő azért azt is elmondta, hogy Magyarország azért sem szállít fegyvert Ukrajnába, mert akkor Kárpátalján keresztül mennének a szállítmányok, és veszélybe kerülnének az ott élő magyarok. Pedig nem csak ott lehet fegyvert szállítani.
Carlo Nocerino ügyész azt mondta, a fedélzeten lévők közül 13 olasz, 8 pedig izraeli ügynök volt. Túl sokan voltak a fedélzeten, amikor hirtelen vihar támadt.
Ideiglenes szálláson reménykedhetnek a lakók, hogy a házuk épségben marad.
A svájciak ígérik, figyelni fognak, és közbelépnek, ha valaki rosszat csinál.
Szergej Roldugin 2014 és 2016 között 50 millió dollárt helyezett el svájci számlákon anélkül, hogy megmagyarázta volna, honnan származik a pénz.