A kutyákat szállító Svédországban élő magyar házaspár nem érti a svéd hatóságok durva eljárását, és azt sem, hogy miért altatták el a tizenkét, szabályosan szállított kiskutyát. Az sem világos, mi lehetett a vámosok gyanúja.
Még akkor is, ha igaz a becslés, miszerint a stockholmiak 20 százaléka termelt már antitestet. Ráadásul a hatóságok most ennél is alacsonyabb számot mértek.
A járvány kitörése miatt nem tudta hazavinni repülővel új kiskutyáját a svéd-magyar pár, közúton vitették maguk után a kölyköt. A svéd hatóságok a határon megállították a szállítmányt, és az összes állatot megölték, senki sem érti, milyen alapon.
Nem oda Buda!
Lund városi tanácsa így akadályozná meg, hogy spontán bulik alakuljanak ki a Walpurgis-éj idején.
Svédországban csak ajánlásokat fogalmaztak meg, és nem zárták karanténba az országot. A szomszédos országokhoz képest magasabb a halálozási arányuk, de a stratégia kidolgozója szerint a fő célt, az ellátórendszer terhelésének csökkentését így is elérték.
A 47 éves Peter Madsen a saját kezűleg épített tengeralattjáróján ölte meg a 30 éves Kim Wallt, ezelőtt és után forgatták az Into the Deepet.
Eddig ez a legmagasabb napi halottszáma skandináv államból.
Tiltások és korlátozások helyett inkább elmagyarázással próbálkoztak az országban, ahol már több mint 1300 áldozata van a vírusnak.
A helyi sajtó szerint a személyzet egyáltalán nincs felkészülve a járvány kezelésére.
Három hónapra kérnek pluszjogosítványokat a parlamenttől.
Az országban még nincsenek kijárási korlátozások, az iskolák, az éttermek és a sportlétesítmények nyitva tartanak.
A kormány csak a héten rendelt el látogatási korlátozást.
Hogy milyen helyben megélni ezt a kísérletet, arról élőben beszélgetünk Székely Annával és Török Zoltánnal, akik már 10 éve élnek az országban.
Édesapjával enyhe, de tipikus tüneteket produkáltak, Svédországban azonban nem tesztelnek ilyenért.