szabad pécs

Láncziék már legalább egy éve gyűjtik, kiket írhatnának fel a feketelistájukra

Nemcsak a kormánnyal szemben kritikus sajtó és a civilek kerültek célkeresztbe, hanem találtunk ott nagyon veszélyes táncszínházat, vidéki tanodát vagy gasztroközösséget is.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Közös nyilatkozat a sajtószabadság mellett

Tiltakozunk az ellen, hogy rágalmazó, lejárató kampánnyal, hatalmi eszközökkel, akár a jog hadrendbe állításával "külföldi érdekek" kiszolgálóinak állítsák be azon szerkesztőségeket, melyek hazai forrás hiányában nemzetközi pályázatból is működnek.

444.hu
POLITIKA

Jogsértően hagyták jóvá a kormányzati médiabirodalom összeolvadását

Semmilyen érdemi vizsgálatot nem folytatott a GVH.

Czinkóczi Sándor
Média

Így kell megsemmisíteni a Vona-, Szél- vagy Gyurcsány-párti érveket – ÁLLÍTÓLAG

Nagy segítség fideszes aktivistáknak a fényt kapott kis sillabusz. Megtudhatják belőle, hogy SOROS.

Uj Péter
POLITIKA

Felépítette az egyik legjobb vidéki lapot, aztán beállt a Fidesz mögé, és most lezülleszti az egészet

Pauska Zsolt pályája tökéletesen mutatja, mi kell ahhoz, hogy valaki egy vidéki lap gyakornokából az ország legnagyobb médiacégének egyik vezetője legyen.

Rényi Pál Dániel
Média

Megvan az a hatalmas versenyelőnyünk, hogy mi szabadon írhatunk

Mészáros Lőrinc sem tudta megsemmisíteni a független sajtót Pécsett: elindult a Szabad Pécs című online lap. Interjú az alapítóval, aki egy fillér nélkül vágott bele, mégis ezrek követik máris.

Szily László
Média

Szabad Pécs: Nem tudott elszámolni minden pénzzel, felmentették a mohácsi plébánost

Rövid időn belül ő a második baranyai pap, akit felmentettek.

Herczeg Márk
vallás