szabadszállás

Petőfi ellen is azzal hergeltek, hogy idegen érdekeket szolgál

A fekete kampányokat nem most találták fel. Már az első népképviseleti választáson is ment az ügynöközés.

Czinkóczi Sándor
Történelem

A szabadszállási tanyavilágban fogadják az Ukrajnából érkező fogyatékossággal élő menekülteket

A Strázsa Tanya tele lenne fizető vendégekkel, de Németné Horváth Beáta úgy döntött, hogy a tanyáját felajánlja fogyatékossággal élő menekülteknek. Ez a hely azonban sokkal több, mint egy egyszerű menekültszálló. Az ide érkezők a gyógypedagógustól kezdve a nyelvoktatásig mindent megkapnak.

Fődi Kitti
háború

Bajai roma vezető: Ha nem akarod, hogy akár tízen megerőszakolják a gyerekedet, fogj meg legalább három embert, és vidd magaddal szavazni a Fideszre

A szabadszállási kampánybulin elhangzott az is, hogy a migránsok 90 százaléka terrorista.

Rényi Pál Dániel
politika

Jogerősen hat évet kapott a szabadszállási nő, aki megpróbálta megölni az alvó gyerekét

A megszúrt gyerek maga hívott mentőt, aztán elindult a kórház felé.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Egy 55 éves férfi megölt egy 70 éves asszonyt Szabadszálláson

Herczeg Márk
bűnügy

A szabadulóbuli után itt a börtönbe vonuló buli!!4!

De ez is tömegverekedésbe torkollt, legalábbis Szabadszálláson, ahol három család húsz tagja esett egymásnak. Három verekedő ellen eljárás indult.

Király András
bűnügy