szabályozás

Szigorú társasházi szemétszállítási szabályokkal lép fel Terézváros a palackvadászattal szemben

Az új szabályozás értelmében a társasházak a szemétszállítás előtti napon csak este 8 után tehetik ki a kukáikat, melyek másnap 13 óráig lehetnek az utcán.

Fődi Kitti
belföld

Négyszeresére emeli a kormány a budapesti Airbnb-k adóját

Emellett kétéves moratóriumot is hirdetnek, így nem lehet majd új engedélyhez jutni.

Székely Sarolta
gazdaság

Új-Zéland egyik repterén max három percig tarthat egy búcsúölelés

A döntésnek biztonsági okai is vannak, de a reptér vezetése szerint a szabály arról szól, hogy mindenki számára lehetővé tegyék az ölelkezést.

Bódog Bálint
külföld

Több kerületnek is elege lett a sok autóból, nagyot drágulhat a parkolás

Sokkal több a kiadott várakozási engedély, mint a parkolók száma.

Székely Sarolta
Budapest

„Ha egy igazgatóval megtörténik, bármelyik igazgatóval megtörténhet”

A Belügyminisztérium előtt tüntettek a Madách Imre Gimnázium kirúgott igazgatójáért a volt és jelenlegi diákok. Többek között arról kérdeztük a tüntetőket, hogy szerintük fel kell-e lépnie egy iskolának a túlzott telefonhasználat káros hatásai ellen.

Jelinek Anna, Kovács Bendegúz
video

Szabályozza a turisztikai célú lakáskiadást a horvát kormány

Ezzel nyomnák le az ingatlanárakat.

Fődi Kitti
külföld

Torinóban öt méter távolságot kell tartaniuk a dohányosoknak a nem dohányzóktól

Ha megszegik a szabályt, 100 eurós bírságot kaphatnak.

Kaufmann Balázs
külföld

A francia alsóház megszavazta, hogy korlátozzák a fast fashiont

Még a szenátusnak is el kell fogadnia a törvénytervezetet.

Fődi Kitti
külföld

Az Apple szerint az új EU-s szabályozás szükségtelen biztonsági kockázatokkal jár

A fortnite-os Epic szerint az Apple sérti a DMA-t.

Herczeg Márk
INTERNET

Városa kötelezi az amerikai TikTokkert, hogy ne építsen több alagutat a háza alatt

Szakembert küldtek, hogy ellenőrizze a járatok állapotát.

Bódog Bálint
külföld

Az EU elsőként szabályozhatja a mesterséges intelligenciát

37 órás maratoni tárgyalást követően állapodtak meg az Európai Parlamentben. A cél egy olyan jogszabály megalkotása volt, ami a mesterséges intelligenciát emberközpontú fejlődési pályára állítja.

Bódog Bálint
eu

Az USA „az eddigi legerősebb globális fellépést” ígéri a mesterséges intelligencia szabályozásában

Világszintű szabványokat akarnak a mesterséges intelligenciára.

Bódog Bálint
TECH

Havi 10 euróért cserébe reklámmentes Facebookot és Instagramot vezetne be a Meta

De ha telefonról fizetnél elő, akkor már 13 euró havonta. A Meta így szeretne megfelelni az Európai Unió szabályozásainak.

Bódog Bálint
TECH

Nem érdekli a szállodahajókat az új szabályozás, ugyanott forgolódnak, ahol a Hableány-tragédia történt

Sok szállodahajó szerepet téveszt és a Margit hídnál fordul meg, ami balesetveszélyes és tilos.

Benics Márk
belföld

A Twitter kilépett a félretájékoztatás elleni uniós önkéntes megállapodásból

Nemsokára úgyis érkezik az uniós jogszabálycsomag, amiben hasonló kötelezettségeket kell vállalniuk.

Bódog Bálint
eu