A paralimpián is közbeszólt a vízminőség.
A friss olimpiai bajnok szerint sokat segített a taktikában, hogy a Dunában edzettek.
Rasovszky szinte az elejétől kezdve a mezőny élén haladt a 10 kilométeres távon. Betlehem nagy hajrával lett dobogós a Szajnában rendezett számon.
Egy svájci és egy belga versenyző is visszalépett.
Határérték alá csökkent a szennyezettség, 8-kor van a rajt.
Múlt hét végén a francia sportminiszter mártózott meg a folyóban.
A probléma az ürülékkel és az esővízzel van. A mai siker ellenére sem biztos, hogy a távúszók és a triatlonosok tényleg itt tudnak majd versenyezni. A játékok előtt még Macron és a főpolgármester is úszni fognak egyet.
1,4 milliárd eurót költöttek a megtisztítására, eddig hiába.
A legutóbbi mérések szerint a folyóban riasztóan magas volt az E. coli baktériumok aránya.
Túl sok hasmenést okozó baktérium került a vízbe. Jövőre a tervek szerint az ilyet már kiszűrik.
A 2024-es párizsi olimpián már versenyszámokat is rendeznének benne.
A nyitóünnepséget a Szajnára tervezik.
A beluga válságos állapotban volt már egy hete, épp a mentésén dolgoztak.
A vészesen lesoványodott fehér delfin nem maradhat túl sokáig a két zsilip közti folyószakasz meleg, pangó vizében.
Lefogyott. Most azon gondolkoznak, hogy mentsék ki.