szakszervezet

BME-docens: Rájöttünk, hogy itt az egyetemen is nagy disznóól van, és magunkért is tennünk kell valamit

A Budapesti Műszaki Egyetem nyílt levélben követel bérrendezést, amit már ezer dolgozó aláírt. Az egyetem vezetésében nagy a feszültség, miközben nagyon kevés pénzből, nagyon sokat dolgoznak az oktatók. Szieberth Dénessel, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének frissen kinevezett elnökével interjúztunk.

Fődi Kitti
oktatás

Minden Volán-szakszervezet belement a bérmegállapodásba

Három évre írtak alá.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

Lázár 9-ből 7 szakszervezettel tudott megállapodni, a volánbuszosok még gondolkodnak

Aki kimarad, az lemarad.

Jelinek Anna
közlekedés

Lázár azt ígérte, ha rajta múlik, nem kap kormányzati támogatást a Continental

A miniszter szerint „példátlanul megalázó, megszégyenítő és kizsákmányoló módon” foglalkoztatja a munkavállalókat a makói gumigyárban a német tulajdonú cég.

Haszán Zoltán
gazdaság

Szerdától rekordsztrájkba kezdenek a német vasutasok

A szakszervezet a heti kötelező munkaórák harmincnyolcról harmincötre csökkentését követeli, változatlan bérek mellett.

Solti Hanna
külföld

Túlhajszoltság, alulfizetettség és munkahelyi balesetek – beszámolók a Tesla európai részlegéből

Mindeközben Elon Musk tartja, hogy a siker titka, hogy nincsenek szakszervezetek ezekben az üzemekben.

444.hu
külföld

A bíróság gáncsolhatja el az új argentin elnök munkaügyi reformjait

Az argentin szakszervezeteknek nem tetszettek a törvények.

Bódog Bálint
külföld

Kétnapos munkabeszüntetést hirdetett a Volánbusz egyik szakszervezete

A Volánbusz szerint indokolatlan a munkabeszüntetés.

Fődi Kitti
belföld

15 százalékos béremelést akarnak a vasutasok

A szakszervezetek attól tartanak, hogy a munkáltató szándékosan nem kezdte meg a jövő évi bértárgyalásokat.

Benics Márk
közlekedés

Sztrájkolnának a Volán buszsofőrei, a cég szerint indokolatlanul

Felgyorsítanák a bértárgyalásokat.

Benics Márk
közlekedés

A feloszlatandó Honvédszakszervezet egyeztetett a minisztériummal

„A katonai érdekvédelmi szervezet elismeri, hogy a szakszervezeti működési forma nem fedi le teljességgel azt a tartalmat, amely jelenlegi tevékenységét jellemzi” – áll a Honvédelmi Minisztérium közleményében.

Herczeg Márk
hadsereg

A kormány megszüntetné a szakszervezeteket a honvédségben

A katonák alapvető jogairól és kötelezettségeiről pedig a jövőben elég lesz már kormányrendelet kiadni, nem is kell törvény.

Haszán Zoltán
honvédség

A szakszervezet szerint a hallgatók kiállása lehet döntő Ádám Zoltán ügyében

A Budapesti Corvinus Egyetemen napok óta gyűlnek össze dolgozók és hallgatók különböző fórumokon annak érdekében, hogy a vizsgabotrány után kirúgott Ádám Zoltánt vegye vissza az egyetem. A szakszervet a hallgatók erejében bízik, a megbízott rektor szerint viszont jogos és arányos volt a docens menesztése.

Fődi Kitti
oktatás

Eldurvult a szakszervezeti vita, ötszáz bányászt tartanak fogva a kollégáik egy aranybányában

A túszejtők és a rendőrség dulakodásában megsérült férfiért érkező mentőket szintén túszul ejtették.

Solti Hanna
bűnügy

Szalagátvágással ünnepelték a meleg vizet az ELTE dolgozói

Még egy helyettes államtitkárt sem tudtak az olló mellé állítani.

Czinkóczi Sándor
ünnep