A kormány új gazdaságpolitikai vízióit ismertette: kkv-k megsegítéséről és a munkáshitelről is beszélt.
Dokkmunkás-szakszervezetek a populáris kultúrában. Népirtások osztályozása. Peti miniszter gyűjti a világ legsúlyosabb politikusbűnözőit. Degenerálódó diktátordinasztiák. Heltai Jenő Huszár Pufi esküvőjén.
Legutóbb 8 hétig sztrájkoltak, akkor eredményes volt a nyomásgyakorlás.
A szakszervezet vizsgálatot kezdeményez, hogy kiderítsék, hogyan kerülhetett a jogosulatlan információ a munkáltatóhoz.
Csatlakoztak az ELTE és a BME aláírásgyűjtéséhez, a kutatóhálózatra szintén jellemző alacsony bérek azonnali emelését követelik.
A 444 információi szerint olyan szenvedélyes csörték zajlottak csütörtök este az Operaház főigazgatója és a zenekar tagjai között, amik mintha kimozdították volna az ügyet a holtpontról.
Olcsó munkaerő hígítja a piacot, az adózási környezet pedig a futárok pénztárcáját érinti rosszul.
A Budapesti Műszaki Egyetem nyílt levélben követel bérrendezést, amit már ezer dolgozó aláírt. Az egyetem vezetésében nagy a feszültség, miközben nagyon kevés pénzből, nagyon sokat dolgoznak az oktatók. Szieberth Dénessel, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének frissen kinevezett elnökével interjúztunk.
Három évre írtak alá.
Aki kimarad, az lemarad.
A miniszter szerint „példátlanul megalázó, megszégyenítő és kizsákmányoló módon” foglalkoztatja a munkavállalókat a makói gumigyárban a német tulajdonú cég.
A szakszervezet a heti kötelező munkaórák harmincnyolcról harmincötre csökkentését követeli, változatlan bérek mellett.
Mindeközben Elon Musk tartja, hogy a siker titka, hogy nincsenek szakszervezetek ezekben az üzemekben.
Az argentin szakszervezeteknek nem tetszettek a törvények.
A Volánbusz szerint indokolatlan a munkabeszüntetés.